A wiesbadeni nemzetközi versenyen – ahol hagyományos kézműves technológiával készült lábbelikkel lehetett részt venni – Kovács Attila miskolci mester nagy sikert aratott: a kiosztott hat aranyéremből hármat elhozott, és az ő munkája kapta meg „A világ legjobb cipője” címet.
Vona Ildikó: Háromgenerációs cipész vagy. Kérlek, mesélj valamit a családról! Úgy gondolom, a cipőkészítés nem csupán családi örökség, hanem egy szerelem.
Kovács Attila: Ez így van! Nagyapám a csizmadia foglalkozást „mívelte”, de az ő felmenői között is voltak cipészek. Neki lett nyolc gyereke, akik közül öten vitték tovább a szakmát. Édesanyám cipőfelsőrészt készített. Én, amikor az iskolában végeztem, mindig bementem a szüleim műhelyébe, ahonnan együtt mentünk haza. Sok időt töltöttem ott és láttam, ahogyan dolgoznak.
– Aprólékos munkát kell végezni. Mi tetszett meg benne?
– Gyerekként nem tetszett meg. Én először katonatiszt, majd állatorvos akartam lenni. El is végeztem az állategészségügyi technikumot, az egyetemet már nem, mert közben rájöttem, ez mégsem való nekem. Amikor leszereltem a katonaságtól nem tudtam elhelyezkedni, pénzre viszont szükségem volt. Édesapám azt mondta, neki kell a segítség, és az elvégzett munkámért járó fizetséget megkapom teljes egészében, abból ő nem vesz le semmit. Sorra jöttek a sikerélmények, és apró dolgokból alakult ki, hogy megszerettem a szakmát. Például, amikor egy női cipő sarkára sikerült beütni egy vékony szöggel a flekket. Emlékszem, még a szocializmusban egy hölgy behozott egy ritkaságnak számító olasz cipőt, ami gyönyörűséges volt és teljesen rabul ejtett. Ez még Nagyváradon történt, ott kezdtem el a szakmát.
– Most Kisgyőrben élsz, de hogyan vezetett az út Nagyváradtól idáig?
– Úgy vezetett, hogy mi Romániában másodrangú állampolgárok voltunk. Ezt nem tudja megérteni senki, csak aki ott élt. Azt, amikor valaki magyarnak született – olyan helyre, ami mindig is magyar föld volt-, és egyik napról a másikra már nem az többé. Onnantól kezdve hontalannak mondják, van erre egy román szó, a bozgor, ami hazátlant jelent. Nem jó ezt az örökös gyalázkodást hallgatni. Olyan erősen elvágytam onnan, hogy a szülők is engedték. 20 éves voltam akkor. Elindítottuk a befogadói kérelmet, és amikor áttelepültünk ide, meg is kaptuk rögtön az állampolgárságot. Jött az 1988/89-es passzív időszak, amikor Magyarország nem küldte vissza az itt menedéket kérő „román” állampolgárokat. Átkerültünk ide, aztán itt románok lettünk. „Az a román” – ez volt a megszólítás. Hamar elindítottam a saját vállalkozást, a magam ura lettem, és utána ez a megbélyegzés megszűnt.
– Utána jöttek a sikereid, díjakat nyertél…
– Az kicsit később történt. Először cipőjavítással foglalkoztam, majd ortopédcipők készítésével Miskolcon. Édesapám, aki Debrecenben dolgozott mondta, hogy meg kéne tanulnom a kézzel varrott lábbelik készítését. Amikor nagyon közeledett a nyugdíjhoz, úgy éreztem, el kell kezdeni. 2004-ben részt vett egy versenyen, ahová elkísértem és nagyon megérintett a légkör. Szép sikert ért el: 4 aranyérmet és 1 különdíjat kapott. Elhatároztam, én is indulok. 2007-ben vettem részt először, két pár cipővel neveztem és kaptam egy ezüst és egy bronzérmet. 2010-ben már négy pár cipővel indultam, aminek 3 arany, 1 ezüst lett az eredménye és kaptam 1 különdíjat. Ennek azért van nagy jelentősége, mert ott a különdíjat a legjobbaknak adják.
– Úgy dolgozik a zsűri, mint a pálinka- vagy a borversenyeken szokott?
– Igen. Pontozzák a pályaműveket; aki elér egy bizonyos pontszámot, megkapja az arany-, ezüst-, bronzminősítést, és az aranyérmeseket újra megmérettetik. Közülük kerülnek ki a különdíjasok.
– Mögötted a legutóbbi nemzetközi versenyen díjazott cipőket látjuk?
– Igen. Négy cipővel neveztem: 3 aranyérmet, 1 ezüstérmet és 3 különdíjat kaptam. Ez azt jelenti, hogy mind a három aranyérmes különdíjat is kapott. Hat különdíj volt összesen, abból hármat én hoztam el.
– Gratulálok hozzá! A „Best of” kategóriás melyik lett közülük?
– Mind a három aranyérmes „Best of” lett. A férficipők közt ez a halbőr, illetve a koronás cipő, a női kategóriában pedig az „Őszi lomb” fantázianevű.
– Az ilyen megmérettetésekre mindig valami különleges, extra kell? Ezek nem mindennapi használatra készült cipők, azt látom.
– Nem mindennapi, mert a verseny is arról szól, hogy mutassuk meg, mit tudunk. Bátran el lehet rugaszkodni. Kigondolom, mit szeretnék és mindig az ötletet akarom megvalósítani. Nekem az a fontos: olyan legyen az elkészült cipő, amilyennek elképzeltem. Ha tetszik a végeredmény, akkor benevezem. Nem törekszem arra, hogy a zsűri kedvében járjak, a saját utamat járom.
– Hogy jutott eszedbe a Szent koronás címert „rávésni” egy cipő talpára?
– Minden versenyre viszek valamilyen magyar kötődést. Talán azért, mert határon túli magyarként élem a napjaim és számomra fontos a magyarság. 2010-ben egy női cipőn – ami különdíjas lett- magyar életfa volt, 2013-ban meg kalotaszegi csizmát vittem.
– Le szoktad rajzolni az ötleteket?
– Igen. A fejemben megszületik az elképzelés, aztán lerajzolom. Amikor elkészült ez a barna cipő, semmilyen díszítés nem volt rajta. Akkor jött az ötlet, hogy a talpára kellene valami meghatározó, és azt gondoltam: legyen a magyar címer.
– Mennyi ideig készül egy versenyre szánt lábbeli?
– Körülbelül két hétig.
– És egy mindennapi használatra gyártott cipő?
– Egy hét munkaidő. Amik versenyre mennek, azért mások, mert ott olyan technikákat is használunk, amiket máskor nem, vagy azelőtt még soha.
– Látok itt kifüggesztve állatbőröket. Ez a krokodil valamikor négy lábon járt?
– Igen, ezek mind tenyésztek állatok. Azt tudni kell: az egzotikus bőrök használata engedélyhez kötött. Csak olyan bőrt használhatunk, aminek van eredettanúsítványa.
– Hol lehet téged megtalálni?
– Miskolcon van a műhelyem, ott készülnek ezek a cipők. Budapesten nyitottunk egy üzletet, ahol a kollégám folyamatosan fogadja a vevőket és az érdeklődőket, de heti egy napot én is ott tartózkodom és lehet velem személyesen találkozni. Egyébként pedig az attilacipo.hu internetes oldalon lehet megtalálni.
Nyitókép: A 2016-os világversenyen aranyérmet nyert Kovács Attila-alkotás (Fotó: attilashoes.com)
