A Mobilitási héten összefogott Miskolc Dobai Ádám tűzoltó őrmester kislányának gyógyulásáért. A kétéves Janka fizikai és idegrendszeri leépülésben szenved, 1 évig tartó fejlesztéséhez 1, 5 millió forint szükséges.
Jótékonysági futást szerveztek, és ennek nevezési díjaiból össze is gyűlt a pénz Janka gyógyulásához. Múlt szombaton civilek, rendőrök, tűzoltók, felnőttek és gyerekek teljesítették a 2 kilométeres távot. A jótékonysági futásra a rendőrség „Hangoljon a biztonságra” elnevezésű bűn- és balesetmegelőzési fesztiválján került sor, amit második alkalommal rendeztek meg Miskolc belvárosában, kapcsolódva a Mobilitási Hét eseményeihez.
A szervezők elsősorban játékos és látványos programokkal, bemutatókkal készültek. Az érdeklődők a közúti közlekedés veszélyeivel és szabályaival ismerkedtek, ízelítőt kaptak a rendőrség mindennapos feladataiból, valamint megnézhették, hogy milyen eszközöket használnak a rend őrei munkájuk során. Nagy hangsúlyt fektetett a program a bűnmegelőzésre is. A szervezők felhívták a figyelmet olyan veszélyforrásokra, mint például az Internet világa.
Egésznapos elfoglaltságot kínált a rendezvény. Ügyességi pályán próbálhatták ki gyorsaságukat a gyerekek, voltak koncertek, mazsorettbemutatók, és kigördültek az oldtimer járművek. Újra megcsodálhatták a látogatók az 1959-ben gyártott Ikarus 31 és az 1969-ben készült Ikarus 620-ast.
Készséggel válaszoltak a feltett kérdésekre a sofőrök. Meséltek a fiataloknak arról, hogy az Ikarus egyike a magyar ipar világhírű márkaneveinek. Kezdetben más volt a cég neve, csak miután államosításra került a vállalat, 1951-től gyártott Ikarus néven autóbuszokat. Fontos szerepet töltöttek be a maguk idejében ezek a járművek a tömegközlekedésben.
Az MVK Zrt. veterán buszai mellett látható volt a – forgalomból mostanra kivont – piros „bécsi” SGP és egy Tatra villamos, valamint a 112 éves hőseprő is a Városház téren. Illetve a rendőrség egy régi Lada 1200 típusú szolgálati gépkocsival idézte meg az Ötvös Csöpi-filmek világát.
Már a jövő technológiáját mutatja, és az érdeklődők kíváncsian szemlélték a város BYD típusú környezetkímélő, klímasemleges elektromos autóbuszát.
Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi rendezvénysorozata a mobilitás hét. Miskolc immár 22. alkalommal vett részt az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap szervezésében. A programok célja a fenntartható és környezetbarát városi közlekedés népszerűsítése volt.
Idén is nagy sikert aratott az eljutási verseny, ahol autó, villamos, busz, kerékpáros és futó mérte össze gyorsaságát. Ezúttal a biciklista nyerte a versenyt, ő tette meg leghamarabb, 13 perc alatt a Felső-Majláth-Városház tér távot.
Szeptember 22-én az érvényes forgalmi engedélyt felmutatók ingyen utazhattak az MVK Zrt. buszain, villamosain. Szeptember 24-én, szombaton pedig „Szinva Zöld folyosó” néven kerékpáros túrára vártak mindenkit a szervezők.
(Fotók: PannonHírnök /Vona Ildikó)
Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!