Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Most már hivatalosan is szerepel az UNESCO-listán a csárdás

Ünnepélyesen átadták a bejegyzési dokumentumot.

Farkas Zoltán és Tóth Ildikó táncművészek vették át csütörtökön Budapesten a nemzetközi bejegyzési dokumentumot, amely igazolja, hogy a csárdás tánc hagyományát az UNESCO felvette az emberiség szellemi kulturális öröksége reprezentatív listájára.

A Hagyományok Házában tartott ünnepségen néptánc- és hagyományőrző együttesek mellett fellépett a Magyar Állami Népi Együttes és annak zenekara.

Tavaly decemberben döntött az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága a listára kerülésről, így már az argentin tangó és a spanyol flamenco mellett a magyar csárdás is szerepel a komoly értékeket felvonultató jegyzékben. Magyarország immár nyolc szellemi kulturális örökséggel rendelkezik, közük szerepel a csárdás mellett a magyar solymászat, a matyó népművészet, a kékfestés, a lipicai lótenyésztés és az üvegművesség.

A csárdás elterjedése

A csárdás a katonai toborzások során alakult ki a 18.század közepén, minden tájegység kialakította a sajátosan rá jellemző verziót. A csárdást az 1970-es években indult magyar táncházmozgalom elevenítette fel, ennek köszönhető, hogy ma is része a közösségi rendezvényeknek és szerepel a táncegyüttesek repertoárjában Kárpát-medence szerte.

Borítókép: Illusztráció: Néptáncosok (Fotó/forrás: Facebook/ Nemzeti Táncszínház/ Kaszner Nikolett fotója)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek