Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Munkácsy Fasora 90 millióért kelt el az árverésen

Évek óta nem fizettek ilyen sokat Munkácsy-képért, amely 32 milliós kikiáltási árról kúszott fel 90 millióra.

Kilencvenmillió forintért kel el Munkácsy Mihály Fasor című festménye a Virág Judit Galéria vasárnap tartott őszi árverésén a Budapest Kongresszusi Központban. Nem sokkal kevesebbet, 80 milliót adtak Kádár Béla Eladják a szürkét című képéért.

A járványhelyzet ellenére komoly kereslet van a műtárgypicon. Évek óta nem fizettek ilyen sokat Munkácsy-képért, amely 32 milliós kikiáltási árról kúszott fel 90 millióra, Kádár Béla esetében pedig szinte már megszokottnak számít a 80 milliós ár, ami 36 millióról indult. A Vaszary János park sorozatának darabjáért adott 72 millió forint is nagy siker” – emelte ki Törő István ügyvezető igazgató az eseményt követően az MTI-nek.

Megjegyezte, hogy az árverésen a magyar festészet minden szegmense kiválóan vizsgázott, különösen a kortárs, a 19. század. Paál László Nyár elején című festményért 32 millió forintnál, Szinyei Merse Pál Tündérek tánca című munkájáért pedig 19 milliónál zárták a licitet.

Hiba nélkül debütált a galéria online árverési felülete, amelyet Magyarországon mi építettünk ki először. 202 tételünkre nemcsak Budapestről és vidékről, hanem az Egyesült Államokból, Németországból, Romániából, Ausztriából és máshonnan is licitáltak” – mondta.

Bár az online licitálási lehetőséget alapvetően a koronavírus-járvány miatt kellett bevezetni, az ügyvezető igazgató szerint nagyon sokan nem vásároltak volna, ha ez a lehetőség nem adódik számukra. Hozzátette: online mintegy 180-asn kapcsolódtak az árverésbe, csaknem kétszáz telefon volt, emellett a Budapest Kongresszusi Központban távolságtartási szabályokat betartva 350-400 ember vett részt személyesen az eseményen.

A Virág Judit Galéria vasárnapi árverésén Kádár Béla más művei is népszerűek voltak (a Háztűznéző 17 millióért, az Anya gyermekekkel 14 millióért talált gazdára), Schönberger Armand Társaság című képe 850 ezer forintos kikiáltási árról indulva jutott el 12 millióig, Scheiber Hugó Jazz-band-je pedig 3,2 millióról 15 millióig. Batthyány Gyula Hölgy papagájjal című festménye 20-ról emelkedett 30 millióra, Pechán József Kikötője 10 millióról ért el 24 milliós leütési árat, de Kmetty János Almát tartó nője  is eljutott 16 millióig ötmilliós kikiáltási áráról.

(A fotó illusztráció)

További cikkek