Április 17-én választotta meg a Magyar Kézilabda Szövetség férfi szakágért felelős alelnökévé Nagy Lászlót az MKSZ küldöttgyűlése, a játéktól június 2-ával visszavonuló klasszis ezúttal már a férfi válogatottal kapcsolatos elképzeléseiről nyilatkozott.
– A januári világbajnokságon még játékosként segítette a csapatot, mostantól azonban alelnökként újszerű szerepben bír befolyással a csapatra. Megítélése szerint mi szükséges ahhoz, hogy válogatott fejlődjön, mi lehet a válogatott szakmai koncepciójának alapja?
– A legfontosabb minden szempontból a stabilitás, ami alatt elsősorban a csapat kiegyensúlyozott teljesítményét értem, mert az minden további tényezőt magában foglal, ezen kívül az erőnlétnek is kiemelkedő a szerepe, az összetartások rendszerében is tervezünk változást és nyilván a válogatott taktikáját illetően is fontos, hogy minden apró lehetőséget megragadjon a pályán a csapat, ami az eredményességet segíti elő. Tehát stabilitás – erőnlét – közös munka – taktika: ezek lehetnek a hívószavak.
– Ejtsünk szót külön-külön is mindegyikről. A kiegyensúlyozottság, stabilitás rövid vagy hosszú távon fontosabb?
– Nem tennék különbséget. Rövid távon is lényeges, hogy egy-egy mérkőzésen belül és egyik mérkőzésről a másikra se legyen ingadozó a teljesítmény, tudjunk tartani egy stabil, lehetőleg magas szintet védekezésben és támadásban is, ehhez persze fontos, hogy hosszú távon dolgozhasson a csapattal a stáb.
– Említette az erőnlétet, ami szintén a stabilitást segíti. Ezen a területen megújulhat a munka?
– A világbajnokságon látszott, hogy kicsit elfogytunk a torna végére, legalább is a legjobbakhoz képest. A válogatott tagjait legutóbb június elején mértük föl, az eredmények alapján személyre szabott programot kaptak a játékosok, az ő feladatuk, hogy elvégezzék a munkát, októberben pedig visszamérjük a csapatot, akkor már tendenciákat is vizsgálhatunk – ennek fényében folytathatja majd az együttes az erőnléti feladatokat. Nagyon fontosnak tartom, és egyáltalán nem gondolom lehetetlennek, hogy ezen a területen a világelittel azonos szintre kerüljünk válogatottként.
– A közös munka fontossága egyszersmind több közös munkát is jelent majd?
– A szövetség célja, hogy a hivatalos válogatott heteken túl is legyenek összetartások, és szeretném itt megköszönni az NB I-es Liga és az élvonalbeli klubok konstruktív hozzáállását, hiszen már most biztos, hogy a 2019-2020-as idényben is kap a csapat plusz napokat, amikor együtt lehet, két-két napot szeptember végén-október elején, illetve márciusban. Ezek talán rövidnek tűnő alkalmak, de fontosnak tartom.
– A taktikát is említette a kulcsterületek között. Milyen feladatok állnak a csapat és a szakmai stáb előtt?
– Nem gondolom, hogy a mai kézilabdában nagy titkok, mestertervek és vezércselek lennének, a sportág az elit szintjén is az adódó lehetőségek minél jobb kihasználásáról szól. Előre léphetünk helyzetfelismerésben, a szélsők és a beállók megjátszásában, a pillanatnyi, adott támadás közben adódó emberelőnyök megjátszásában, a lerohanások kapcsán is. Ezekre a szituációkra érdemes odafigyelni és koncentráltan készülni rájuk, hiszen sok-sok gólt érhetnek támadásban.
– Már ismerjük a 2020-as Európa-bajnokság csoportbeosztását, a vb-címvédő Dániával, Izlanddal, valamint Oroszországgal került egy csoportba a csapat, a középdöntőben a négyes első két helyezettje folytathatja majd a tornát. Milyen keretet jelöl ki a nemzeti együttes számára a kontinensbajnokság?
– Több szempontból is érdemes megvizsgálni a kérdést. Az első és legfontosabb, hogy az Európa-bajnokság részint egy olyan verseny, amelyen fontos az eredmény, másrészt pedig alkalom az építkezésre, fejlődésre. Nem is lehet más célunk, mint fölvenni a versenyt a riválisokkal, a dánok talán külön kategóriát képviselnek hozzánk, az izlandiakhoz és az oroszokhoz képest, de nem kérdés, hogy a továbbjutásért harcolnia kell a csapatnak, minden meccs minden percében, ugyanakkor részcélokat is ki kell tűznünk, ez pedig az, hogy fejlődjünk, a tornára készülve és a torna alatt is. A másik aspektus az olimpiai részvétel kérdése. Talán nem a kézilabdában a legegyszerűbb a kvalifikációs rendszer, de fontos tisztázni, hogy az olimpiára közvetlenül úgy juthatnánk ki, ha megnyerjük az Eb-t vagy a dánok mögött leszünk Eb-ezüstérmesek. A kvalifikációs tornára két módon szerezhetünk részvételi jogot: az egyik, hogy azon két válogatott egyike leszünk, amely a legjobb helyezést éri el januárban azok közül a csapatok közül, amelyek a vb-n nem végeztek előttünk. Ezek a csapatok a mi águnkon Bosznia-Hercegovina, Izland, Lengyelország, Oroszország, Portugália, Svájc és Szlovénia, míg az A-B-C-ágon még több együttes: Ausztria, Csehország, Észak-Macedónia, Fehéroroszország, Hollandia, Lettország, Montenegró, Szerbia és Ukrajna. Egyik csapat ellen sem lépünk, léphetünk pályára esélytelenül, de azt gondolom, rendkívül nagy jelentősége lesz a helyezések szempontjából annak is, hogy a vb-n előttünk végzett csapatok milyen eredményeket érnek el egymás ellen, és az itt felsorolt csapatokkal szemben, és nyilván az A-B-C-ágon már csak a kvótákért versengő több csapat miatt is nagyobb eséllyel kerülnek be a középdöntőbe csapatok az említettek közül. Az olimpiai selejtezőt az Eb-től függetlenül is elérhetjük, ha a vb-n előttünk végző országok közül három is közvetlen olimpiai kvótát szerez, azaz egyszerre teljesül, hogy Brazília augusztusban megnyeri a Pán-Amerikai Játékokat, januárban Egyiptom megnyeri a Tunéziában sorra kerülő Afrika-bajnokságot és a vb-n előttünk végző országok egyike nyeri az Európa-bajnokságot, netán Dánia mögött ezüstérmes lesz. Ez esetben részt vehetünk – az Eb-eredményektől függetlenül – az áprilisi olimpiai selejtezőn. Óriási bravúr lenne, ha pályára léphetnénk a tokiói részvételért. Az Eb-szereplés harmadik szempontja már messzebbre mutat, ez pedig a 2022-es, hazai rendezésű Európa-bajnokság és a 2024-es párizsi olimpia. A leghangsúlyosabb célokat ezekkel a versenyekkel kapcsolatban szeretnénk megfogalmazni, ez pedig a sikeres hazai szereplés két és fél év múlva, illetve az esély megteremtése az olimpián való jó eredmény elérésére.
– Miben kell leginkább előre lépnünk, hogy stabilabbá váljon a válogatott? Hiszen ez az eredményességnek is előfeltétele.
– Két szót emelnék ki: bizalom és önbizalom. Ez egyrészt a csapatba, a közös munkába vetett hit a sportág szereplői körében, másrészt pedig nagyon sok múlik a kerettagok önbizalmán. Sok véleménnyel találkozom szerte a világon, és szinte mindenki jóval magasabbra taksálja a magyar válogatottat a játékosok tudása alapján, mint mi magunk, ez pedig az eredményességünkre is visszahat. Ezen jó lenne változtatni, ennek kulcsa pedig az önbizalom.
– Alelnökként milyen szerepe lehet ebben?
– Egyelőre a kezdeti lépéseket igyekszem nagy lelkesedéssel megtenni, és jól esik, megtisztelő az a támogatás, amit a szövetségen belül és a kluboktól kapok. Sportigazgatóként, valamint az MKSZ-ben a férfi szakágért dolgozva sem szeretnék eltávolodni az öltözőktől, hiszen közel harminc éve oda tartozom és szeretnék a közelében maradni.
– A válogatott koncepcióját a fentiekben megfogalmazta, de mi a helyzet a csapat szakmai stábjával?
– Folyamatosan egyeztetünk, szeretnénk a legjobb megoldást megtalálni a fenti tervek, célok alapján. Amint időszerű lesz, természetesen konkrétumokról is értesülni fog minden érdeklődő kézilabdabarát, addig is még szeretnék türelmet kérni.
