Interjúnk a szeptemberi koncertje után készült Miskolcon, ahol az énekes beavatott minket a közeli és távolabbi terveibe.
Vona Ildikó: Milyen emlékeid fűződnek Miskolchoz?
Varga Miklós: Sok-sok szép; persze volt olyan is, ami kevésbé szép, de arról nem Miskolc tehetett. Nagyon-nagyon régen, még a P.Box időkben, egy itteni koncerten elment a hangom a második nótában, de úgy, hogy se kép, se hang. A mai napig nem tudom, mi történt. Hosszú pályafutásom alatt akkor fordult elő egyszer – és egyben utoljára is –, viszont egy ilyen rossz élmény benne marad az emberben.
És szép emlék?
Szép emlékek vannak bőven, hiszen elég gyakran játszunk Miskolcon. Májusban a saját zenekarral, a Varga Miklós és a Banddel léptünk itt fel…
Nem olyan régen pedig az István, a királlyal voltál a Sportcsarnokban, amikor Feke Pál énekelte Koppányt.
Így van, igen. Nagyon különleges előadás volt; többek között az is egy szép emlék.
Úgy tudom, polgári foglalkozásod is van. Dolgoztál valaha a szakmádban?
Kereskedelmi üzemgazdász diplomával rendelkezem, de egy percet sem dolgoztam az eredeti szakmámban. Másodéves főiskolai hallgató voltam, amikor a P.Box zenekarba bekerültem, és gyakorlatilag ott eldőlt a további pályám. Hálás vagyok a bandának, mert nem gördítettek akadályt az elé, hogy befejezzem a főiskolát. Befejeztem, megkaptam a diplomát, de akkor már egy napot nem dolgoztam abban a szakmában.
Hogyan fordultál az éneklés felé, és miért éppen a rockzene?
Fiatalon, a mi időnkben, az 1970-es években a rockzene kezdte reneszánszát élni. A Deep Purple-től nagyon sok csodálatos dalt ismerhettünk meg, de számtalan más együttes létezett még, és feltörekvő fiatalként bennünket az a zene fogott meg. Nem akartam zenész lenni. Azért alapítottunk egy középiskolai zenekart, mert imádtunk muzsikálni. Akkoriban a zenélés még csak szórakozást jelentett nekem.
Az igazi áttörést az István, a király hozta meg. Odáig hogyan vezetett az út?
A P.Box zenekarnak lehettem az egyik alapító tagja, és ezzel a bandával dőlt el, hogy rockzenei pályán maradok. Két évet töltöttem el ott, aztán jött az István, a király. Az ősbemutatón még csak a hangomat adtam, később vettem át színpadon is a szerepet, de ennek ellenére valóban az István, a király rockopera nyitotta meg számomra a zenés színház kapuit. Onnantól kezdve viszont számtalan darab főszerepét játszhattam, énekelhettem el.
Érdekes módon mindig történelmi alakokat, vagy a magyar irodalom ismert hőseit jelenítetted meg…
Igen, engem megtalált a magyar történelem, annak is nagyon jeles alakjai. Hálás vagyok a sorsnak, mert olyan szerencsében részesülhettem, hogy több darabban megszemélyesíthettem Petőfit, Dózsa Györgyöt, Jézust, államalapító Szent Istvánt. Nagyon szép történelmi rockoperákban játszhattam.
Mit jelent neked István király szerepe?
Óriási felelősség az államalapítót megszemélyesíteni, másrészt pedig nagyon-nagy megtiszteltetés. És ne felejtsük el, hogy az a darab műfajteremtő is lett nálunk, hiszen a rockopera, meg a musical műfaja akkortájt kezdett itt, Magyarországon bimbózni. Számomra hatalmas lehetőséget is jelentett, mert ez nyitotta meg előttem a zenés színház kapuit. Az igazi, áttörő sikert az István hozta, onnantól kezdve jöttek zsinórba a színpadi szerepek.
Az István-Koppány ellentétbe sokan belelátták a Kádár János-Nagy Imre viszonyt. Tényleg benne van a műben, vagy csak a rajongók akarják „beleregélni”?
Belelátja, aki bele akarja. A történelemben visszamehetnénk a Kossuth-Széchenyi ellentétre, vagy még korábbra is. Minden időszakban megtaláljuk azokat a párhuzamos erőket, amik egymásnak feszültek, és hol az egyik volt progresszívnek tekinthető, hol a másik, de én nem tennék ilyen párhuzamokat. Az István, a király az államalapítóról és az államalapításról szól.
Többször nyilatkoztad: Vikidál Gyula nagy hatással volt a pályádra. Hogyan?
Középiskolásként nagy P.Mobil rajongó voltam. Azt a P.Mobilt szerettem, ahol ő volt az énekes, és rendszeresen jártam a koncertjeikre. Amikor elkezdtem ezzel a műfajjal foglalkozni, akkor Gyula énekes példaképet jelentett nekem. Csak aztán rá kellett jönnöm: Vikidálból egy van.
A közönség nem kíváncsi egy pót-Vikidálra, vagy egy „olyan, mintha Vikidál lenne” típusú frontemberre, és akkor megtaláltam a saját hangomat.
Ettől függetlenül Gyulát a mai napig tisztelem, szeretem, ráadásul jó barátságban is vagyunk. A sors ajándékának tartom, hogy őt megismerhettem.
Nem zavart soha, ha azonosítanak egy szereppel, dallal?
Nem, sőt! Nagyon jó. Mondok egy példát: még szinte zöldfülűnek számítottam, amikor az Európa című dal a legnagyobb sikerrel ment. Kicsit kezdett már bosszantani, hogy állandóan az Európával azonosítanak. Sok dalt nem írtam életemben – tizenöt-húszat –, de úgy éreztem, vannak nekem annál jobb dalaim is. Megpróbáltam valamelyik koncerten nem elénekelni az Európát, és a közönség nem akart hazaengedni. Akkor szembesültem vele: nincs ezzel semmi baj. Sőt, nagyon büszke vagyok rá, hogy olyan dalt írtam, amit a későbbiek folyamán világsztárok is előadtak, többek közt a Toto együttes remek énekese, – az általam is nagyra tartott – Bobby Kimball.
A színház világa mennyire bűvölt el?
Annyira nem tudott elbűvölni, hogy elragadjon a rockszínpadtól. A pályám a mai napig kettős sínen fut. A hagyományos rockszínpad és a zenés színpad világa nagyon jól kiegészíti egymást, jól megférnek egymással.
Egy színpadi szerep teljesen más feladat elé állít…
Persze, természetesen. Van, amikor kevesebb idő jut a rockszínpadra, és van, amikor ez az arány megfordul. Az István, a király óta a pályám ezen a két síkon fut, de ezek összhangban vannak.
Merrefelé találkozhat veled a közönség?
Országszerte koncerteken, illetve lesz nemsokára – szeptember 29-én – egy történelmi játék, amit Pákozdon, a pákozdi csata 170. évfordulóján, eredeti helyszínen fogunk bemutatni, Koltay Gábor rendezésében.
A sors fintora, hogy 1983-ban ő volt, aki nem engedett engem színpadra Istvánt játszani.
Ennek egyetlen oka van: akkor még nem ismert, és nem bízott benne, hogy én is meg tudom csinálni. Azóta majdnem minden általa rendezett darab főszerepét rám bízta. Amire pedig különösen büszke vagyok: az ikergyermekeim, Vivien és Szabolcs néhány esztendeje a Koltay-produkciók állandó résztvevői, és ezt csak a saját tehetségüknek köszönhetik.
Új dal, CD készül mostanában?
Nagyon régen, legalább hat-nyolc éve készült CD-m. Sajnos a CD-knek ma már nincs keletje, én nem is nevezném CD-nek, hanem új albumnak. A következő egy-két évben – most úgy tűnik – két különböző szerzői gárdával is fogok dolgozni egy-egy vadonatúj albumon. Bepótolom mindazt, amit elmulasztottam az eltelt időszakban.
