Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Nemzetközi rendőr lovasverseny is lesz a Nemzeti Vágtán

Október első hétvégéjén visszatérnek a lovas rendőrök.

Idén sok más program mellett nemzetközi rendőr lovasversenyt is rendeznek a Nemzeti Vágtán, amely október 4-től 6-ig zajlik a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban.

Az idén háromnaposra bővült Nemzeti Vágtán új programként szerepel egyebek mellett a HaZám Lovasudvar gyermeklovas bemutatója és a Gömöri Lovas Egyesület végvári vitézek produkciója – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

A Nemzeti Vágta nulladik napján, október 4-én pénteken a nemzetközi rendőr lovasverseny keretében nyolc ország lovas rendőrei mérik össze tudásukat. Az első versenyszám a szimultán akadály és gyorsasági verseny, ahol egyszerre két lovas indul egymás mellett, és a pályán elhelyezett akadályokat kell átugraniuk, megkerülniük. A második versenyszámban ügyességi akadálypályán kell végigmenniük a versenyzőknek, ahol többek között tűzön átugrás, hordófaldöntés, softball pisztollyal célbalövés szerepel.

A nemzetközi résztvevők vasárnap a Nemzeti Vágta hagyományos nemzetközi futamában is összemérik erejüket, amely így idén a Nemzetközi Lovas Díszegységek futama lesz. Ebben a versenyben a már említett csapatokhoz az Angol Királyi Testőrség és a Bahreini Királyság képviselője is csatlakozik.

A vasárnapi bemutatók sorában idén egy olyan lovas szervezetet köszöntenek, amely több mint kétszáz gyermek oktatását végzi lovasiskolájában. A HaZám Egyesület gyermeklovasai bemutatják, miként kezdődik a képzés, milyen gyakorlatokat végeznek.

17 éves a Nemzeti Vágta

A közlemény kiemelte: a Nemzeti Vágta alapítása óta, tizenhét éve kiemelt feladatának tekinti a magyar huszár alakjának visszaemelését a közgondolkodásba. Ennek jegyében működnek együtt a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetséggel (MHKHSZ). Idén a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület harminc tagja lesz jelen a Vágtán, és az MHKHSZ szervezésében látványos bemutatót tartanak.

Ismét fellépnek a Győri Ördöglovasok a több mint háromszáz fős, 25 éve létező különleges lovasiskola legjobb lovasaival, de lesz 1848-49-es csatajelenet, csikósbemutató, kocsitoló verseny, puszta ötös bemutató, történelmi lovasfelvonulás és méneshajtás is.

A rendőrök mellett három korosztály versenyez

Idén a 10-13 év közötti versenyzők a Huszárgyerek Vágtán, a 14-17 évesek a Kishuszár Vágtán, a 18 év felettiek pedig a Nemzeti Vágtán mérik össze tudásukat.

Bővebb információ: www.vagta.hu.

A nyitókép illusztráció: Lovagok vágtája a 2023-as szilvásváradi gálán (Fotó: Facebook/ Szilvásvárad Lipicai Lovasközpont)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek