Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Nemzetközi Úszóliga – Londoni vezetés, Hosszúék a harmadik helyen

Az első nap után 251,5 ponttal a London Roar vezet, második a Los Angeles Current 212,5 ponttal, harmadik az Iron 203,5-tel.
Hosszú Katinka

Az első nap után a London Roar csapata vezet a Nemzetközi Úszóliga (ISL) budapesti állomásán.

A szombati versenynapon remek hangulat uralkodott, körülbelül 2500 néző szurkolt a Duna Arénában zajló csapatversenyen.

Ahogy legutóbb Dallasban, úgy ezúttal is Hosszú Katinka csapata, az Iron – többek között kilenc magyarral -, az előző viadalon győztes, Kapás Boglárkával és Bernek Péterrel felálló London Roar, a Los Angeles Current és a New York Breakers küzdött egymással a pontokért. Ezen az estén 16 egyéni- és három váltószámot bonyolítottak le.

A magyarok közül először Milák Kristóf és Szabó Szebasztián ugrott medencébe 100 méter pillangón, előbbi második, utóbbi hatodik hellyel járult hozzá az Iron csapat pontszámaihoz. A nagymedencében 200 méteren világbajnok és világcsúcstartó Milák 50.28 másodperces ideje pályafutása legjobbja volt 25 méteres medencében.

Női 400 méter vegyesen három magyarért szoríthatott a Duna Aréna közönsége, Hosszú Katinka favorithoz méltóan diadalmaskodott, Jakabos Zsuzsanna negyedik, Kapás Boglárka hatodik lett.

Ugyanebben a számban a férfiaknál Verrasztó Dávid és Bernek Péter képviselte a hazai színeket, két külön klubban, előbbi a második, utóbbi a hatodik helyen zárt.

Az első váltószám a női 4×100 méter gyors volt: itt a londoniak nyertek, sikerüknek köszönhetően pedig elhúztak a tabellán az Irontól.

A program második része a férfi 200 méteres hátúszással kezdődött, Telegdy Ádám a negyedik Bernek Péter a nyolcadik lett.

Női 200 méter háton Hosszú és Burián Katalin ugrott vízbe, a számot előbbi 1:59.23-as világcsúcsától mindössze 25 századdal elmaradva a 19 éves ausztrál Minna Atherton nyerte, Hosszú második, Burián hatodik lett. Férfi 50 méter gyorson Szabó Szebasztián ötödikként végzett.

A második váltóversenyben, férfi 4×100 méter vegyesen az Iron – Bohus Richárddal, Milák Kristóffal és Szabó Szebasztiánnal – csak a harmadik legtöbb pontot gyűjtötte, a győztes londoniak előnye pedig tovább nőtt.

A harmadik etap kezdetén Hosszú 200 méter gyorson állt rajtkőre, majd csapott harmadikként a célba, a férfiaknál ugyanitt Milák Kristóf hetediknek érkezett be. Bohus Richárd 50 méter háton hatodik lett, míg Verrasztó Dávid 200 méter mellen hetedikként zárt.

A szombati versenynap utolsó számot, a férfi 4×100 méteres gyorsváltót – a medencében Kozma Dominikkal, Milák Kristóffal, Szabó Szebasztiánnal, Telegdy Ádámmal és Bohus Richárddal – összesítésben holtversenyben nyerte az Iron és a Los Angeles-i csapat.

Ennek következtében az első nap után 251,5 ponttal a London Roar vezet, második a Los Angeles Current 212,5 ponttal, harmadik az Iron 203,5-tel, negyedik a New York Breakers 142,5 ponttal.

Az ISL-sorozat állomásain egyszerre négy csapat küzd egymással, együttesenként 12 férfi és 12 női úszó vehet részt egy viadalon, egy számban klubonként két úszó versenyez, a helyezések alapján pontokat kapnak a csapatok, így alakul ki a végső sorrend. Az egyéni számokban, 9, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1 pontot kapnak a csapatok, a váltók dupla szorzóval járnak, az úgynevezett csillagszóró futamban – amelyben az 50 méter gyorsot egymás után háromszor kell leúszniuk a versenyzőknek, de mindegyik végén feleződik a mezőny – pedig akár triplázni is lehet.

Vasárnap a Duna Arénában 18 órakor folytatódik a verseny.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek