Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Netrisk: egyre tudatosabbak a lakásbiztosítást kötő ügyfelek

A Netrisk.hu adatai szerint az év első felében a leggyakrabban választott kiegészítő szolgáltatás az elfolyt víz költségét fedező biztosítás volt.

Az idei első fél évben a megkötött lakásbiztosítási szerződések több mint harmada évfordulós kötés volt, vagyis az ügyfelek jelentős hányada a biztosítási évforduló előtt felülvizsgálta lakásbiztosítási szerződését. Ez az érték öt évvel ezelőtt még 10 százalék körül állt – ez derült ki a Netrisk biztosítási alkuszcég kutatásából.

Az MTI-nek megküldött közlemény szerint nő a kiegészítő biztosítások népszerűsége: a megkötött lakásbiztosításoknak 59 százalékához igényeltek egy vagy több kiegészítő biztosítást is, ez az arány az előző években még nem érte el a 40 százalékot sem. Tízből hat ügyfél fontosnak tartja, hogy számára fontos kiegészítő fedezettel szabja saját körülményeire lakásbiztosítását. A folyamatot tovább erősíti a biztosítók állandó termékfejlesztése is. Jó példa erre, hogy a napkollektorok használatának elterjedését számos biztosítónál gyorsan követték az ezekre az eszközökre kidolgozott kiegészítő konstrukciók is.

A Netrisk.hu adatai szerint az év első felében a leggyakrabban választott kiegészítő szolgáltatás az elfolyt víz költségét fedező biztosítás volt (15 százalék), ezt követték a tetőhézag-beázásból (12 százalék), a besurranó tolvajlásból (9 százalék), a kutya által okozott károk fedezetét biztosító (8 százalék), illetve a család balesetbiztosítását szolgáltató (7 százalék) kiegészítő szolgáltatások.
Számos kiegészítő biztosítás esetében az ügyfél maga választhatja ki, milyen összegű fedezetet kíván magának az adott kártípust illetően. Az elmúlt fél évben a családi balesetbiztosítás esetében például az átlagos biztosítási összeg 550 ezer forint volt, bővített üveg esetében 220 ezer, míg különleges üvegek esetében 130 ezer forint volt az átlagos fedezet. Akik pedig a házukhoz kapcsolódó napkollektort biztosították, átlagosan 2,1 millió forintos átlagos térítési limittel tették ezt meg – tette hozzá Cseh Anett, a Netrisk.hu szakértője.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek