Három nosztalgiavillamossal is utazhatnak az érdeklődők a fővárosban május 6-án, szombaton – közölte a BKV Zrt. az MTI-vel.
A közlemény szerint a nosztalgiavillamosok reggel 9 órakor három helyszínről indulnak. A Puskás Ferenc Stadiontól indul és oda érkezik vissza – a Hungária, a Szépilona és a Budafok kocsiszínt érintve – az 1993-as, két vezetőállású, fűtéssel felszerelt, csillámpadlós, fénycsöves világítású MUV (Modernizált UV) 3430-as típusú nosztalgiajárat.
Az FVV „Bengáli” 1233-as pályaszámú villamos Újbuda-központtól – a Budafok, a Hungária és a Szépilona kocsiszínt érintve – a Széll Kálmán térig közlekedik majd. Első járművét 1961-ben építette meg a Fővárosi Villamos Vasút (FVV) főműhelye saját tervek és koncepció alapján. A jármű a bengáli tigrisre utaló becenevet jellegzetes morgó hangja és lomha mozgása miatt kapta.
A 611-es és 1820-as pályaszámú, felújított, favázas S járműtípusok a Széll Kálmán térről indulnak – a Szépilona, a Budafok és a Hungária kocsiszínt érintve -, majd a Puskás Ferenc Stadionhoz érkeznek meg – áll a közleményben.
Mint írják, az utasok menet közben ismerhetik meg a villamosközlekedés múltját és a közlekedéstörténet emlékeit.
Előzetes regisztráció szükséges
A nosztalgiavillamosokra csak előzetesen regisztrált, 16 évnél idősebb utasok szállhatnak fel. Budapest 150. születésnapjának tiszteletére összesen 150 utasnak lesz lehetősége a négyórás, feledhetetlen élményre: a MUV 3430 50 utassal, az FVV „Bengáli” 1233 70 utassal, a két S típusú villamos 15-15 utassal indul útnak.
Forrás. MTI
Nyitókép: Nosztalgiajárat Budapesten (Fotó: bkk.hu)
kövessen minket a Facebookon is!