Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Nyáron is leállnak a magyar autógyárak, mi lesz a dolgozóikkal?

Az LMC Automotive elemzőcég arra számít, hogy az év egészében 24 százalék lesz a mínusz 2019-hez képest.

Amikor tavasszal egymás után abbahagyták a munkát a hazai autógyárakban, sokan bíztak abban, hogy a járvány levonulása után a kiesett termelés jelentős része pótolható lesz – olvasható a g7.hu-n.

A nemrég véget ért második negyedévben az európai újautó-eladások 46 százalékkal zuhantak, és az LMC Automotive elemzőcég arra számít, hogy az év egészében 24 százalék lesz a mínusz 2019-hez képest. A világ két másik nagy autópiacának a kilátásai csak ehhez képest jobbak, ráadásul a magyar üzemekben gyártott autók meghatározó része Európában talál gazdára. Ugyanez a helyzet azokkal a kocsikkal is, amelyeket nem itthon szerelnek össze, de itt előállított alkatrészeket is tartalmaznak.

A kecskeméti Mercedes a megyei hírportál értesülését megerősítve közölte, hogy augusztus 17. és 23. között tart előre tervezett termelési szünetet. „Ezzel a döntéssel a vállalat egyrészt figyelembe veszi a munkatársak eddigi szabadságtervezési igényeit, másrészt ezeken a napokon karbantartási munkálatok végzésére kerül sor” – írta a cég.

A Suzuki kérdésemre azt válaszolta, hogy „a járványhelyzet miatti hathetes leállás ellenére a Magyar Suzuki Zrt. idén nyáron is megtartja a szokásos, előre tervezett éves leállását, amely 2020. augusztus 10-től 21-éig tart. Ez alatt a két hét alatt karbantartási és fejlesztési munkák zajlanak a vállalatnál.”

A győri Audi azt írta, hogy a motorgyártásban a nyári hónapokban alapvetően nem lesz minden területet érintő átfogó termelési szünet. Bizonyos motorgyártó területeken a 28-33. hét között lesz leállás, míg más szegmensekben csökkentett üzemmódban zajlik a termelés. Ami pedig a járműgyártást illeti, ott a 30. héten (július 20-26.) között nem lesz termelés.

A teljes cikket ITT olvashatja.

A nyitókép illusztráció.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek