Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Nyugodt kereskedés után kisebb emelkedéssel zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 194,62 pontos, 0,48 százalékos emelkedéssel, 41 116,92 ponton zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 19,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: iránykereső volt a hét utolsó tőzsdei kereskedési napja. A nap nyertese a több mint 1 százalékkal erősödő OTP lett, a bankpapír közelíti abszolút csúcsát. A Richter emelkedését egy elemzői felminősítés, valamint egyik készítménye japán forgalmazásának engedélyezése segítette – tette hozzá.

A Mol 6 forinttal, 0,20 százalékkal 3006 forintra erősödött, 3,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,02 százalékkal 12 900 forintra nőtt, forgalmuk 10,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,23 százalékkal 435 forintra csökkent, forgalma 768,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,41 százalékkal 4920 forintra emelkedett, a részvények forgalma 4,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4328,68 ponton zárt pénteken, ez 40,26 pontos, 0,92 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek