Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Ők nyerték az Öröm a Zene tehetségkutató szombati fordulóját

Tarolt az Arrange Service, közönségdíjas lett a Torz az országos verseny miskolci fordulójában, a Helyfoglalón.

Előzetes válogatást követően a Helynekem színpadán 12 együttes mutatkozott be egy-egy 15 perces minikoncert keretében. Élőben adták elő saját számaikat, a vírushelyzet miatt azonban közönség nem lehetett jelen. Élő közvetítés formájában voltak követhetők az események a Miskolc Televízióban és a minap.hu Facebook-oldalán.

 

Arrange Service (Kép forrása: minap.hu / Juhász Ákos fotója)

 

A versenyzők a következő sorrendben léptek fel: a Torz indította a programot, majd következett Gedeon András, a Steelo, a D/Scord, az Arrange Service, a Collisborn, a Március, az Absuloth, a Paliék, a Bring Me Green, az Our Last Drop, végül a Tisztakosz zárta ezt a fordulót.

Szakmai zsűri értékelte a helyszínen a produkciókat. A zsűritagok a hangszeres tudást, a szöveget, a mondanivalót, az egyediséget és a színpadi összképet figyelték, majd. minden fellépő produkciója után egyenként mondtak véleményt az elhangzottakról.

Andrásik Remo (az Öröm a Zene program vezetője), Kovács Ákos Dadan (könnyűzenei menedzser), Károly Tamás (producer), Fekete Szilárd (a Rotor együttes dobosa) és Nahaj Péter (a Sky Fanatic frontembere) egy nyolcórás, maratoni verseny után döntött a győztesekről.

 

A zsűri: (b-j) Nahaj Péter, Kovács Ákos Dadan, Fekete Szilárd, Andrásik Remo és Károly Tamás (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

 

Első lett és továbbjutott a budapesti döntőbe az Arrange Service. A 2. helyen a Paliék, a 3. helyen az Our Last Drop végzett. A minap.hu-n zajlott közönségszavazáson a legtöbb voksot a Torz kapta, így övék lett a MIKOM közönségdíj.

Sok értékes nyeremény került kiosztásra az eredményhirdetéskor:

ÖRÖM A ZENE – Újfalusi Gábor díjat kapott kiemelkedő zenei tehetségéért Bundzik Lénárd, az Arrange Service vibrafonosa. Kocsonyafesztiváli fellépést nyert az 1.-2.-3. helyezett, valamint a Miskolci Kulturális Központ jóvoltából egy városi rendezvényen történő fellépési lehetőséget kapott a Paliék zenekar.

Előzenekari fellépést nyert a Helynekemben Gedeon András, és szintén a Helynekem felajánlásaként a Bring Me Green együttes kapott 10 fős video disco belépőt, szabadon választott koncertre szóló belépőt.

Médiaszereplési lehetőségek is gazdára találtak: a Bring Me Green a Rockinform.hu oldalán, míg az Arrange Service a Music Média Magazinban, a Boon.hu portálon és a Rádió M adásában mutathatja meg magát.

 

Bring Me Green (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

 

A HangArt stúdiótól 10 óra stúdióidőt nyert a Steelo. Egy Rotor ajándékcsomagot vehetett át Kocsis Tamás, a Torz együttes énekese, Sky Fanatic ajándékcsomagot pedig Gedeon András, valamint Vígh Roland, a Steelo billentyűse.

Negyedik alkalommal adott otthont a rendezvénynek a miskolci Helynekem. A klub vezetőjét, Hankó Vandát arról kérdeztük, mennyire elégedett az elmúlt évek eredményeivel.

– Évről-évre elégedettebb vagyok. Szervezésben új kihívásokat gördített elénk az idei év, illetve nagyon különleges ez az év, hiszen élőben most először közvetítjük az egész eseményt a Miskolc Tv jóvoltából. A jelentkezett zenekarok fejlődése, a zenei palettának az íve évről-évre egyre jobb és jobb, úgyhogy megyünk előre, és nem adjuk fel ezt a rendezvénysorozatunkat – válaszolta Hankó Vanda.

 

Steelo (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

 

(Kiemelt kép: színpadon a Torz)

Könnyűzenei Visszhangok | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek