Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Ökoturisztikai látogatóközpont épült Lábatlanon

 A városháza tájékoztatása szerint az épületben létrehozott kiállítótér öt termében a cementgyártást, a kőfaragást és a papírgyártást mutatják be, valamint a Dunát és a Gerecse hegységet.

Lábatlanon 290 millió forintos beruházással elkészült a település és környéke ipartörténetét és természeti értékeit bemutató ökoturisztikai látogatóközpont  – közölte az önkormányzat az MTI-vel.

A városháza tájékoztatása szerint az épületben létrehozott kiállítótér öt termében a cementgyártást, a kőfaragást és a papírgyártást mutatják be, valamint a Dunát és a Gerecse hegységet. A kiállításokat a hagyományos eszközök mellett innovatív és interaktív elemekkel szerelték fel.
Kialakítottak egy vetítések, oktatások és foglalkozások lebonyolítására alkalmas előadótermet is, a városon áthaladó kerékpáros turisták igényeit pedig egy kerékpárüzlet és -szerviz szolgálja ki.
A beruházás 275 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatás és 15 millió forintos önkormányzati önerő felhasználásával valósult meg.

A turisztikai központ az év 290 napján elérhető, a főszezonban hosszabbított nyitvatartással várja az érdeklődőket. A látogatóközpont szomszédságában, a Gerenday-kertben a vidék természeti értékeit, növényvilágát bemutató tanösvényt hoztak létre.

A Dunamente Ökoturisztikai Látogatóközpontnak otthont adó épület, amely a település központjában található, korábban postakocsi-állomás volt, később a Gerenday család kőfaragó műhelye, majd lakásokat alakítottak ki benne.
A rossz állapotú házat 1999-ben vette meg Lábatlan önkormányzata.

(A fotó illusztráció)

 

További cikkek