Pannonhírnök

Online térbe költöznek Tóték a Miskolci Nemzeti Színház stream-oldalán

A produkció felvételről február 13-án, szombaton este 19 órától tekinthető meg a Miskolci Nemzeti Színház stream-oldalán.

Mostantól az interneten is kínálja előadásait a miskolci teátrum. Február 13-án este Örkény István tragikomédiája, a Tóték látható.

Sikeresen debütált a hónap elején az új, saját fejlesztésű szolgáltatás, februárra már több remek előadást is kínálnak. Hamarosan Tóték dobozolnak, majd következik László Miklós vígjátéka, az Illatszertár (február 18.), utána Dosztojevszkij világhírű darabja, a Bűn és bűnhődés (február 20.), végül Emily Brontë: Üvöltő szelek című regényéből készült táncjáték (február 25.). További információk a színház hivatalos oldalán találhatók. A virtuális nézőtérre előadásonként 300 jegy váltható, és az új kezdeményezés sikerét mutatja, hogy a jegyek gyorsan fogynak.

Szombaton Örkény remekművét, a Tótékat láthatja online, felvételről a közönség. Béres Attila rendezésében egy nagyszerűen kivitelezett, merész megoldásokkal teli, ízléses humorral, parádés színészi játékkal átszőtt produkció született. A két főszereplőt alakító művész – Görög László (Őrnagy), Szatmári György (Tót) – számára alaposan fel volt adva a lecke, hiszen Fábri Zoltán filmjét mindenki ismeri, és Latinovits Zoltán után az Őrnagyot, Sinkovits Imre után Tótot eljátszani nem könnyű feladat. Tótnét Nádasy Erika alakítja, aki 2015-ben a Thália Színházban tartott fesztiválon megkapta ezért a Legjobb női alakítás díját. A negyedik kulcsszereplőt, Ágikát Czakó Julianna formálja meg.

Görög László az Őrnagy szerepében (Fotó: Éder Vera/ Miskolci Nemzeti Színház)

Szatmári György a Pannon Hírnöknek adott interjújában így mesélt a műről, saját karakteréről:

Fantasztikusan meg van írva ez a darab. Ha az ember a filmet nem látta, akkor is pontosan kap egy képet, hogy magából mit tud kicsiholni a szereppel kapcsolatban. Ahogy rátaláltunk a közös játék hangjára a próbák folyamán, onnantól kezdve már jó volt. Élvezzük a játékot, a történetet; meg is nyertünk vele Pesten egy fesztivált. Sőt, Örkény István özvegye eljött megnézni, és nagyon tetszett neki az előadás.

A produkció felvételről február 13-án, szombaton este 19 órától tekinthető meg a Miskolci Nemzeti Színház stream-oldalán.

Részlet a 2014-es miskolci előadásból itt található:


Borítókép: Éder Vera fotója/ Miskolci Nemzeti Színház,

Videó: Vona Ildikó/ PannonHírnök

Kultúra | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook

További cikkek