Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

„Óriási kihívás volt, de élveztem minden percét”– beszélgetés Dobó Katával

Dobó Kata karácsony előtt adott interjút portálunknak

A Kölcsönlakás című bohózat egyik főszereplőjeként érkezett a budapesti Játékszín társulatával Dobó Kata Miskolcra, a Művészetek Házába. A népszerű színésznővel az előadás után beszélgettünk színházról, rendezésről, filmekről.

 

Vona Ildikó/ PannonHírnök: A most látott darabból nemrég készült egy filmvígjáték, aminek Te voltál a rendezője. Sikeres színésznőként miért érdekelt a rendezés?

Dobó Kata: Szerettem volna már régebben is rendezőként kipróbálni magam. Az ember gondolkodik azon, hogyan tud továbblépni majd, vagy mást csinálni, és itt volt egy nagyszerű keretes történet, ugyanaz a szerző írta, aki A miniszter félrelépet (Ray Cooney – a szerk.). Sorsszerűnek éreztem a dolgot, és boldog vagyok, hogy megcsináltam.

–  A szereplők nevén kívül miben változtattatok még?

Nagyon sok mindenben. Azért nem akarom részletesen elmondani, hátha valaki még nem látta. Egészen más lett a történet. Nem csak a neveket, hanem egész karaktereket változtattunk meg. Nyilván az alapkonfliktusok ugyanazok, meg a poénok zöme is, de összességében más. Meg kell nézni a filmet! Nemsokára már tévék is vetítik.

–  Szerepel benne Linda, viszont a filmben nem Te játszod a színpadi szereped. Miért?

–  Mert nem gondoltam úgy, hogy egyszerre ezt a kettőt – tehát színészként, meg rendezőként is – csinálni szeretném. Túl sok lett volna.  Azt éreztem, csak kívülről szeretnék rálátni a készülő produkcióra.

– Egy dologra akartál koncentrálni?

Igen, de azért tegyük hozzá, hogy a rendezés egy borzasztóan összetett valami. Elég komplex dolog, hiszen ez a film másfél év munkája volt, az elejétől a végéig.

– Mekkora kihívást jelentett?

Óriási kihívás volt, de élveztem minden percét. Nagyon szerettem.

Jelenet a Kölcsönlakás című előadásból (Fotó: Játékszín)

 

– A kritikusok kiemelték a filmben látott színészi alakítások magas színvonalát. Ezek szerint remek instrukciókat adtál a szereplőknek?

Remélem, igen. Filmet csinálni egy fantasztikus csapatmunka. Szeretek együtt gondolkodni a színészekkel, és bár a végső döntés az enyém, mégiscsak együtt alakítottuk ki a végeredményt.

– Felhasználtad a rendezéshez saját színészi tapasztalataid?

Nyilván másképp nyúltam a színészekhez, valószínűleg empatikusabban. Másképpen, máshonnan közelítettem hozzájuk, abbéli tapasztalatom alapján, hogy én mit éltem, élek meg azon az oldalon.

– Rendezők közül tudsz mondani kedvencet, akinek a módszere mintául szolgált a filmedhez?

Mindegyikkel nagyon-nagyon szerettem dolgozni, és szerencsés vagyok, mert olyan emberekkel forgathattam, akiktől rengeteget tanultam. Meghatározó volt Kern András és Koltai Róbert az első filmemnél (A miniszter félrelép – a szerk.), aztán Goda Krisztina, és még sorolhatnám tovább a neveket, mert tényleg rengeteg kiváló rendezővel dolgoztam.

– Filmben vagy színpadon szeretsz jobban játszani?

Mind a kettőt nagyon szeretem, persze mindkettő más. Imádom a próbafolyamatot, és kicsit mindig elszomorodom, amikor véget ér, de ugyanígy vagyok a forgatással is, mert egy bizonyos időre egy nagycsalád összekovácsolódott, és annak vége.

– Rendezni fogsz még?

Reményeim szerint igen.

 – Színésznőként van szerepálmod?

Nincs. Nem szerepálmom van, hanem csapat. Hogy egy olyan csapat verbuválódjon össze, amiből aztán valami fantasztikusat tudunk kihozni.

– Hol találkozhat Veled mostanában a közönség?

A budapesti Játékszínben két darabban, a Hatszín Teátrumban pedig az Egy különleges nap című produkcióban játszom, ami Sophia Loren és Marcello Mastroianni híres filmjének a színpadi átdolgozása. Láthatnak a nézők a NŐComment tv-műsorban, a Spektrum Home csatornán, ahol vasárnaponként – Ábel Anita mellett – én vagyok a talkshow egyik háziasszonya. Egyébként a Facebook és az Instagram oldalamon megtalálható minden információ és dátum.

A miniszter félrelép főszereplői: (b-j) Koltai Róbert, Dobó Kata és Kern András (Fotó: Dobó Kata Instagram oldala)

 

–  Hogyan készülsz a karácsonyra?

–  A karácsony különleges. December 22-én játszom utoljára, és utána szabad vagyok. Család, húgomék, gyerekek – ez lesz a program. Az ünnepi menüből nálunk mindenki kiveszi a részét, én a bejglit fogom sütni, azt vállaltam. Eddig minden évben élő fenyőfánk volt, idén szóba került a műfenyő is, de ezt a kérdést még nem döntöttük el. A lakás már egy ideje fel van díszítve; imádom a hangulatos fényeket, a világító gömböket, és nagyon-nagyon szeretem a karácsonyt.

– Köszönöm szépen az interjút, és boldog karácsonyt kívánok, a PannonHírnök szerkesztősége nevében is!

További cikkek