Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Öt magyar kiállító a Milánói Nemzetközi Fotóművészeti Vásáron

Négy budapesti galéria és egy ózdi művészeti alapítvány is kiállít a pénteken kezdődő Milánói Nemzetközi Fotóművészeti Vásáron
korona rádió erdély születésnap

Négy budapesti galéria és egy ózdi művészeti alapítvány is kiállít a pénteken kezdődő Milánói Nemzetközi Fotóművészeti Vásáron (MIA Photo Fair) a Focus on Hungary címen létrejövő magyar fotóművészeti program keretében.

A sikeres 2017-es bemutatkozást követően Magyarország fontos vendégként tér vissza Európa egyik legjelentősebb fotóművészeti eseményére. A MIA Photo Fair keretében, a kiállítótér centrumában 14 magyar művész alkotásai kerülnek a figyelem középpontjába március 9. és 12. között. A Focus on Hungary elnevezésű magyar fotóművészeti program a MIA Photo Fair és az Art Photo Budapest, Közép- és kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóvására közötti szakmai együttműködés eredménye, a program létrehozását a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatja – közölte az MTI-vel csütörtökön a Art Photo Budapestet szervező Art Market Budapest.

Közleményük szerint a kiterjedt, öt kiállítási standot átfogó válogatás jelentős részben vezető budapesti galériák szakmai közreműködésével jön létre, a komplex anyag bepillantást nyújt a magyarországi fotóművészeti élet sokrétűségébe, és bemutatja az alkotók által képviselt, magas művészeti színvonalat.

A Focus on Hungary keretében Milánóban bemutatkozhat az Inda Galéria (Eperjesi Ágnes, Nagy András, Szász Lilla), a Mizerák István Alapítvány (Mizerák István), a MyMuseum Galéria (Martinkó Márk, Nagy Tibor, Piti Marcell, Rubi Anna, Szendrő Veronika), a TOBE Gallery (Major Ákos, Mészáros László) és a Várfok Galéria (Czigány Ákos, Korniss Péter, Misetics Mátyás).

A magyar program kiállítási anyaga a rendszerváltás előtti realista fényképektől a fiatal alkotói generáció által képviselt kísérleti fotográfiáig terjed.

Az öt, egymással összefüggő standból a vásár központjában felépített kiállítás több olyan művészt is bemutat, akit már ismerhetnek és korábban megkedveltek a MIA visszatérő látogatói.

Közéjük tartozik a Várfok Galéria által képviselt Czigány Ákos, akinek korábban több alkotása is jelentős gyűjteményekbe került Milánóban, illetve az Inda Galéria standján kiállító Eperjesi Ágnes is, akit 2017-ben a MIA főszponzora, a BNL BNP Paribas csoport díjának döntősei közé válogatták be.

(A fotó illusztráció)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek