Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Pénteken kezdődik és három napig tart az Őrségi Tökfesztivál

Négy őrségi településen lesznek programok a hétvégén.

Pénteken késő délután a nagyrákosi tájházban és a település kultúrházában kezdődik a 20. Őrségi Tökfesztivál, amelynek programjai a hétvégén négy őrségi településen, Nagyrákoson, Őriszentpéteren, Magyarszombatfán és Szalafőn zajlanak – tájékoztatták az MTI-t szerdán a szervezők.

Pénteken 18 órától Németh Istvánné, Nagyrákos polgármestere vezetésével tekinthetik meg a nagyrákosi tájházat és kovácsműhelyt, ezt követően pedig a helyi kultúrházban múltidéző tökmagköpesztésen vehetnek részt az érdeklődők.

Szombaton délelőtt Őriszentpéter központjában Vámos Zoltán, Vas vármegye főispánja nyitja meg a rendezvényt, az ünnepség keretében ökumenikus terményáldást is végeznek, illetve megnyílik a hagyományos őrségi kézműves kirakodóvásár és termelői piac is.

Koncertek az Őrségi Tökfesztiválon

A szabadtéri színpadon fellép például a Zalaapáti Harmonika Zenekar, a Kenyeri Rábamenti Citerazenekar, a Bad Moon Együttes, Szabó Balázs és bandája, sötétedés után pedig töklámpás felvonulást tartanak

Szalafőn az Őrségi Népi Műemlékegyüttesnél felállított színpadon szombaton délelőtt gyermekműsorral várják a kicsiket, délután népzenei koncert, néptáncbemutató követi egymást, majd a Kajárpérci Vizirevű Nyilvános akasztás, avagy Sobri Jóska színre lép című “vásári vérfürdőjét” láthatja a közönség.

Töklámpáskészítés a fesztiválon

A kézműves udvarban töklámpáskészítéssel, fazekas korongozással, illetve a tökös díszek készítésével várják az érdeklődőket, a gasztroudvarban pedig tökös tájjellegű ételek készülnek.

A fesztivál ideje alatt az Őrségi Nemzeti Park munkatársainak vezetésével a vezetett erdei séták indulnak, az egyik bölény és vadlesre invitálja a túrázni akarókat, de a kényelmesebbek felülhetnek akár az őriszentpéteri helyszínek között közlekedő Dottó vonatra is.

Nyitókép: Egy szekérnyi tök (Fotó: Facebook/ Őrségi Tökfesztivál)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek