Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Pihenőtavat alakítanak ki Dunaalmáson

A római kori forrásokból megkezdték a pihenőtó kialakítását. A tavat tápláló forráskút 23,4 fokos

A római korban is meglévő, újrafakadt források vizéből megkezdték egy pihenőtó kialakítását Dunaalmáson, a Bécs és Budapest közötti kerékpárút szomszédságában – tájékoztatta a település polgármestere az MTI-t.

Ollé Árpád (független) elmondta, a tavat tápláló forráskút 23,4 fokos, hozama akár az 1000 litert is eléri percenként. A víz iható tisztaságú, páratlanul magas szulfidtartalmú, reumatikus panaszokra is ajánlott. Jelentős a szulfát, kalcium és magnéziumtartalma is.

A pihenőtó 1800 négyzetméteres lesz, mélysége két és fél méter. Az egyik partot fövenyessé alakítják, a tó körül sétányt alakítanak ki.
A beruházás költsége meghaladja a 23 millió forintot, ebből tízmillió forintot várhatóan pályázatokból kap meg a település, a fennmaradó összeget az önkormányzat saját költségvetéséből gazdálkodta ki.

A faluban 1914-től 1986-ig működött a forrásokra épült strand, majd a szénbányászat túlzott vízkiemelése miatt elapadt az utánpótlás. Mire visszatértek a fakadó vizek, a létesítmény állapota leromlott és elbontották.

Dunaalmás egy földalatti hegység csúcsán található, már a rómaiak is fürdőházat építettek a melegvizű kénes forrásra. A komáromi múzeumban látható egy emlékkő, melyet Pannónia kormányzója állítatott, miután a forrásvíztől meggyógyult.

A legendák szerint 1751-ben Mária Terézia erre járva felfigyelt a római maradványokra és Bécsbe visszatérve utasítást adott orvosának a víz vizsgálatára. Torkos Jusztusz János szerint a víz mérsékli a gyomorpanaszokat, kéntartalma enyhíti a bőrpanaszokat, mikroelemei nyugtató hatásúak, csökkentik a depressziót.

(A fotó illusztráció – MTI/ Komka Péter)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek