Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Pénteken este Mozart Varázsfuvolájának bemutatóját tartották a Miskolci Nemzeti Színházban. A közkedvelt „varázsoperát” ezúttal Rusznyák Gábor rendezésében láthatta a közönség.

 

Csoportkép: Papageno, Tamino, Dámák és gyerekek (Fotó: Gálos Mihály Samu)

 

A produkció érdekessége, hogy a Csokonai Nemzeti Színházzal közösen jött létre – először Debrecenben, majd Miskolcon –, és ez Rusznyák Gábor első operarendezése. Nagyon gazdag a zenei anyag, a történet többféle felfogásban, értelmezésben előadható, Mozart káprázatos muzsikája pedig magával ragad gyerekeket és felnőtteket egyaránt.

 

Az Éj királynője és Tamino (Fotó: Vona Ildikó)

 

Egy „színház a színházban” játék keretén belül elevenedik meg a cselekmény. Khell Zsolt tervezte a díszletet, Ignatovic Krisztina a jelmezeket, és mindketten igyekeznek olyan látványvilággal körülvenni a szereplőket, ahol – miközben zajlanak az események – a nézők folyamatosan érzik: színházban vannak.

 

Pamina, Sarastro és a kórus (Fotó: Vona Ildikó)

 

Ebben a produkcióban a dalok németül – magyar felirattal, Harsányi Zsolt fordításában –, a prózai részek magyar nyelven hangzanak el. Kettős szereposztással került színpadra most A varázsfuvola. Pénteken este Cser Ádám vezényelte a színház zenekarát, közreműködött a Miskolci Balett társulata, valamint Gábor Géza (Sarastro), Röser Orsolya Hajnalka (az Éj királynője), Silwya Olszynska (Pamina), Janis Benabdallah (Tamino), Hábetler András (Papageno), Bojtos Luca (Papagena), Böjte Sándor (Monostatos) és a három Dáma: Heczenik Anna, Eperjesi Erika, Bódi Marianna.

 

További cikkek