Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Rendhagyó beszélgetéssorozat indul Kovács Ákos énekessel

Ákos közreműködésével indít beszélgetéssorozatot a Kertész Imre Intézet

Kovács Ákos énekes, dalszerző és lánya, Őri-Kovács Anna közreműködésével indít beszélgetéssorozatot február 28-án a Kertész Imre Intézet Budapesten.

A három alkalommal jelentkező esten szó lesz irodalomról, filmekről, zene és hit találkozásáról – tájékoztatta a Kertész Imre Intézet az MTI-t.

 

Ákos (Fotó: MTI/ Nyikos Péter)

 

A február 28-i első esten egyebek között kiderül, hogy milyen írók, költők hatottak Ákosra, kik a legkedvesebb szerzői, miért fontos számára a versmondás, az olvasás. Szó esik arról is, hogy mennyiben tekinthetünk egy dalszövegre irodalmi alkotásként, vagy hogy hol bukkan fel az intertextualitás a dalszövegeiben – olvasható a közleményben.

 

Kovács Ákos megmutatja kedvenc verseit is

 

Az esten Ákos egy-egy verset, szövegrészletet is felolvas majd a számára legfontosabb művekből. Az est háziasszonya a művész lánya, Őri-Kovács Anna lesz.

Az arénákat megtöltő Kovács Ákos életében fiatal kora óta fontos szerepet tölt be az irodalom. Sikerdalai mellett öt verseskötetet publikált, készített hangoskönyvet Krúdy Gyula novelláiból, Arany János verseiből szerkesztett estjét a Nemzeti Színház mutatta be, és szerepelt a Babits Mihály emlékét idéző hangfelvételen. Kovács Ákosnak 2021-ben jelent meg első novelláskötete Ezt nem lehet megúszni címmel. A legutóbbi, Harminc év című jubileumi koncertjén sok ezren hallhatták Radnóti és Weöres Sándor versét Ákos előadásában – áll a közleményben.

Forrás: MTI

Egyik legnagyobb slágere meghallgatható alább:

 

Nyitókép: Ákos születésnapi koncertje 2019-ben (Fotó: MTI/ Mohai Balázs)

Kövessen minket a Facebookon is!

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek