Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Rendhagyó Egri csillagok előadás volt az MVM Dome-ban

Rendhagyó előadáson mutatták be az Egri csillagokat az MVM Dome-ban.

Mintegy kétszáz táncossal és csaknem száz művésszel adták elő a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciójában az Egri csillagok című darabot a budapesti MVM Dome-ban pénteken és szombaton. Az előadás rendezője Vidnyánszky Attila, társrendező-koreográfusa Zsuráfszky Zoltán volt.

A Honvédelmi Minisztérium, a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes pénteki közös rendezvényén 6300, a Honvéd Kadét Programban részt vevő diák nézte meg a darabot. A középiskolás diákok a Dobó István várkapitányt alakító Trill Zsolt színművésszel közösen szavalták el a várvédők esküjét.

A szombati előadásra 6000 diák és pedagógus érkezett olyan településekről, mint például Békéscsaba, Balassagyarmat, Eger, Hódmezővásárhely, Keszthely, Miskolc, Orosháza, Sopron, Várpalota és Veszprém. A nagyszabású produkcióra külhoni magyar nézőket is vártak, többek között Temesvárról, Fülekről és Somorjáról.

Nyitókép: Juhász Péter az Egri csillagok előadásban 2024. szeptember 6-án (Fotó/forrás: Facebook/ Nemzeti Színház/ Eöri-Szabó Zsolt fotója)

 

További cikkek