Október 2. és 4. között rendezik meg a 13. Sajtmustrát Martonvásáron, a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban – közölte a Magyar Sajtkészítők Egyesülete az MTI-vel kedden.
A háromnapos rendezvényen az országos sajtverseny mellett szakmai konferencián és sajtvásáron vehetnek részt hazai sajtkészítők és érdeklődők.
A közlemény szerint az országos sajtversenyre 125 terméket neveztek hazai és erdélyi sajtkészítők. A sajtok és tejtermékek bírálatát csütörtökön tartják.
Pénteken a szakmai előadások mellett a hazai sajtkészítés történetébe is beavatják az érdeklődőket. A kerekasztal beszélgetésen egyebek mellett arról lesz szó, hogyan lehet a sajtból piaci siker.
A kerekasztal beszélgetést Reményik Kálmán (Vászolyi Sajtmanufaktúra) vezeti, a meghívott vendégek Wolf András (CER csoport executive chef), Gódor András (A Sonkás és A Sajtos) és Rauf Sven Tamás (Gasztrokibic) lesznek.
A szakmai napot a 13. Magyar Sajtmustra eredményhirdetése zárja. Az ünnepélyes díjátadó után felavatják az ország sajtasztalát. Magyarország legjobb sajtjait a helyszínen meg is kóstolhatják az érdeklődők.
A mustra október 4-én sajtvásárral zárul Martonvásár főterén.
Részletes program és további információ a www.sajtmustra.hu honlapon található – olvasható a közleményben.
Borítókép: Kézműves sajtok a Szent István-napi programsorozathoz kapcsolódó Magyar Ízek Utcája rendezvényen a Várkert Bazár előtt 2025. augusztus 19-én. MTI/Bodnár Boglárka