Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Soós Imre-díjat kapott szülinapjára Bodoky Márk

Bodoky Márk idén óriási meglepetést kapott születésnapjára.

Nem sokkal 29. születésnapja előtt tudta meg a miskolci színművész, hogy elnyerte a Soós Imre „Pályakezdő” díjat.

A MASZK Országos Színészegyesület vezetősége 2021. áprilisi ülésén az idei Soós Imre „Pályakezdő” díjat a Miskolci Nemzeti Színház művészének adományozta, akinek ez az első országos szakmai elismerése.

A 2001-ben alapított díjat a MASZK vezetősége minden évben annak a fiatal színművésznek ítéli, akit munkája miatt érdemesnek talál rá, valamint aki legfeljebb 5 éve kapott diplomát, Színész I. minősítést, és még nem részesült állami művészeti díjban.  A 2021. évi Soós Imre-díjat Bodoky Márk mellett a Pécsi Nemzeti Színház művésznője, Illés Alexa is megkapta.

Bodoky Márk 2017-ben került a miskolci társulathoz, azóta olyan emlékezetes előadásokban játszott, mint a Kivilágos Kivirradtig, Betörő az albérlőm, Bakkhánsnők, Édes Anna, Ördögök vagy a Feketeszárú cseresznye. Nagyszerű alakításokat láttunk tőle, és a közönség is hamar megszerette.

 

Bodoky Márk (Fotó: Éder Vera/ Miskolci Nemzeti Színház)

 

Legközelebb a Producerek musicalben, valamint Szomory Dezső Hermelin című darabjában áll majd színpadra. Mindkét előadás bemutatója elmaradt a pandémia miatt, így a Miskolci Nemzeti Színház két remekmű premierével fogja ismét megnyitni kapuit, amikor az már lehetséges.

(Kiemelt kép: Bodoky Márk, Mészöly Anna a Ruy Blas című előadásban / Éder Vera fotója)

Színház | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook

További cikkek