Erős és változó irányú szélben startolt a Kékszalag balatoni vitorlásverseny. Második napjára, holnapra az előrejelzések szerint már mérséklődik a légmozgás. A szervezők azt kérték a sportolóktól és a versenyt a vízről követő nézőktől, hogy legyenek óvatosak és tartsák be a szabályokat.
A hét eleji vihar jónéhány hajót megrongált, de a megmérettetésre így is 479 nevezés érkezett. A mezőnyben 2419 versenyző szerepel, és két külföldi hajó indult. Három vitorlás – Prosecco, Lilly Eliott és MóPoGÓ – érdekessége, hogy ők lánycsapatok, legénységük kizárólag nőkből áll.
Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye 1934 óta létezik, a hajósok 155 kilométert tesznek meg. Reggel 9-kor Balatonfüredről rajtoltak a hajók, és ide is futnak be a verseny legvégén.
Az idei Kékszalag teljes versenyét élőben közvetíti a Magyar Telekom. A balatonfüredi mólónál felépítettek egy stúdiót, ahová tizenkét kameráról, három drónról, két éjjellátó készülékről és öt hajókra felszerelt kameráról érkeznek be képek. Minden regisztrált hajóra tettek egy vízálló nyomkövető eszközt, amelyek bizonyos időközönként beküldik a hajó pozícióadatait egy központi rendszerbe, ahol feldolgozzák és webes felületen megjelenítik azokat.
A verseny élőben ITT követhető.
Frissítés:
A kedvezőtlen időjárás miatt több hajó feladni kényszerült, de megszületett a csütörtöki nap végeredménye. Elsőként 4:25 órán belüli idővel a Józsa Márton kormányozta MLS Raiffeisen Fifty-Fifty ért célba. Második helyezett lett a Vándor Róbert kormányozta Sailing Team RSM Hungary 4 óra 34 perces idővel, míg a harmadik helyen a Virág Flóra vezette Team Kaáli 4 óra 46 perc alatt ért célba.
Borítókép: Pannónia – az idei Kékszalag egyik versenyzője (Forrás: hajozas.hu)