Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Szeptemberben rajzolni segítenek az angyalok

Újabb átadóval folytatódott a Miskolc Pláza által augusztusban indított Hétköznapi angyal című jótékonysági program.

Újabb átadóval folytatódott a Miskolc Pláza által augusztusban indított Hétköznapi angyal című jótékonysági program.

Terveik szerint havonta egy-egy rászoruló gyerek kívánságát teljesítik, szeptemberben azonban – tekintettel az iskolakezdésre – négy fiatal kapott olyan rajzeszközökkel teli csomagot, ami művészeti tanulmányaikhoz szükséges.

 

Megilletődve és boldogan

 

Augusztus hónapban a 14 éves Bandzsók Viktor volt az első szerencsés, aki a kezdeményezésnek köszönhetően az Olasz és Társa Hangszerbolt ajándékának örülhetett.

 

„Egy álom vált valóra azzal, hogy gitárt kaptam” – mondta akkor Bandzsók Viktor.

 

Most a Munkácsy Mihály Általános Iskola négy tehetséges diákja – Horváth Ronaldó, Demeter Áron, Herman Zsófia és Horváth Jázmin – vehetett át rajzeszközökkel, festékekkel teli pakkot. Rajztanáruk, Szunyogh Szilvia kérte számukra a segítséget, mivel a rászoruló tanulóknak fontos a művészeti képzés, ott tudnak igazán fejlődni. Valamennyien festészet tanszakosak, egy héten 4-5 rajzórájuk van, így nekik sokkal több felszerelésre, eszközre van szükségük.

 

Dankowsky György és (b-j) Horváth Ronaldó, Demeter Áron, Horváth Jázmin, Herman Zsófia

 

A négy kisdiáknak Dankowsky György, a Miskolc Plaza üzemeltetési igazgatója adta át a rajzeszközökkel teli ajándékcsomagokat szeptember 12-én, a bevásárlóközpontban.

 

Érkezik a meglepetés

 

Jelen volt a vidám ünnepségen Czikora Ágnes, a BluePixel Kommunikációs és Produkciós Iroda ügyvezetője is, aki kezdettől fogva aktív résztvevője a programnak. „Ne csupán karácsony környékén jótékonykodjanak az emberek, hanem egész évben” gondolat hívta életre a Hétköznapi angyal projektet, melynek célja: lehetőséget biztosítani, hogy ezen keresztül civil szervezetek, vállalkozások, magánemberek segíteni tudják a rászoruló gyermekeket.

 

Czikora Ágnes az ajándékra váró diákokkal

 

Kialakítottak egy honlapot, a felajánlásokat és a kéréseket a hetkoznapiangyal.hu oldalon lehet megtenni. Bárki csatlakozhat. A szervezők nem pénzt kérnek, hanem olyan eszközöket, amelyek örömet szereznek egy-egy nehéz körülmények között élő, rászoruló gyermeknek. A folyamatosan érkező adományokat minden hónapban egy kisebb rendezvény keretében fogják átadni, ahol lehetőség lesz rá, hogy az adományozó és az adományozott személyesen is találkozzon.

 

(Fotó: Vona Ildikó)

További cikkek