Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

„Szeretek az utcán sétáló balerina lenni”

Felméry Lili nem bújik el a próbatermekben vagy a színházi díszletek mögé! Több fotósorozat is megjelent, az egyik egy tervező esküvői ruháit népszerűsítette...

Felméry Lili Harangozó Gyula-díjas balerinával Braun Anna beszélgetett – olvasható a kultura.hu-n.

Ősszel kezdte tizedik évadát a Magyar Állami Operaházban, előtte a neves Vaganova Akadémián és a londoni Royal Ballet Schoolban is tanult. Egyszerre kapott szerződésajánlatot Londonban és Budapesten, de nem hezitált: hazajött. Junior Prima díjas lett 2010-ben, őt választották a Magyar Nemzeti Balett Étoile-jának a 2015/16-os évadra, és 2019-ben elnyerte a Harangozó Gyula-díjat is, hogy csak néhányat említsünk az elismerései közül.

Megismerik az utcán a járókelők?

Azt gondolom, nem. Ha a szerepeimből, az operai munkámból adódóan vesz észre valaki, az jól esik és büszke vagyok rá. Művészként természetesen vágyom arra, hogy a közönséget érdekelje és értékelje a szakmai munkám, bejöjjön értem a színházba. Nekem fontos, hogy a táncművészet minél több emberhez eljusson. A balett egy különleges és egyedi világ, azok ismernek jól, akik ebben a környezetben otthonosan mozognak.

Nagyon más az utcán sétáló balerina, mint a színpadi?

Nem, mert a szerepeimben igyekszem megmutatni a személyiségem, a lényem, hogy ki is vagyok én valójában. Az előadásokon körülvesz a színpad atmoszférája, a taps és a fények, a magánéletemben azonban értékelem a nyugalmat és az átlagos hétköznapokat is. Nagyon szeretek „sétáló balerina” is lenni.

Felméry Lili nem bújik el a próbatermekben vagy a színházi díszletek mögé! Több fotósorozat is megjelent már, az egyik például egy jó nevű tervező esküvői ruháit népszerűsítette, de olvashatunk cikket női magazinokban, sőt az esküvőjéről is több videót láthattak az érdeklődők.

A fotózások nekem kifejezetten örömet jelentenek, ilyenkor teljesen kikapcsolok, ezért is vállalom el azokat jó szívvel. Az is boldoggá tesz, ha ilyenkor pozitív visszajelzéseket kapok. Az életemet, a mindennapjaimat azonban a balett tölti ki. Ambiciózus alkatnak tartom magam, az előttem álló kihívások foglalkoztatnak. Így van ez, amióta erre a pályára kerültem…

A teljes cikket ITT olvashatja.

Fotó: goodstuff.hu

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek