Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Szikvíz-és üdítőgyártó üzemet adtak át Tiszaigaron

Szikvíz-és üdítőgyártó üzemet adott át szerdán, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaigaron az API-GAR Szociális Szövetkezet.

Szikvíz-és üdítőgyártó üzemet adott át szerdán, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaigaron az API-GAR Szociális Szövetkezet.

 

A helyi óvoda tálalókonyhájának egy részében helyet kapó üzemben foglalkoztatott nyolc embert az önkormányzat közfoglalkoztatottjaiból választották ki, és helyezték át a nyílt munkaerőpiacra – mondta Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke, a térség fideszes országgyűlési képviselőjelöltje az átadáson.

Hoffman Imre közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár elmondta:  2016-ban 223 ezer 600, tavaly decemberben 164 ezer 600 volt a közfoglalkoztatott létszám. Ebben az évben a kormány 225 milliárd forintot biztosít a közfoglalkoztatási programokra – közölte.

Jónás Irén projektmenedzser beszámolója szerint az OFA Nonprofit Kft. 60 millió forintos támogatásából fedezik a dolgozók bérét, vásároltak több mint 16 millió forintból egy új gépsort, illetve göngyölegeket. A szódagép óránként 1000 liter szikvizet, a palackozó gép 150-350 palackot készít  – mondta.

Az üzemben készülő termékek közül kiemelte az Igar I Szik nevű, hungarikumnak számító szikvizet. Ezen kívül készítenek szénsavas és szénsavmentes ivóvizet, Mátyás aqua néven és ízesített üdítőitalok is – számolt be. Szólt arról is, hogy egy flakonfúvó gép megvásárlását tűzték ki célul a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával. Továbbá Leader-pályázaton egy címkenyomtató gépre is szeretnének támogatást kapni. Jónás Irén a termékek piacáról elmondta: a megkeresett környező települések önkormányzatai, nagyobb cégek, kórházak 90 százalékától pozitív visszajelzést kaptak és  mát több üzlet polcain megtalálható a tiszaigari víz és üdítő.

(A fotó illusztráció)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek