Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Szombatig Miskolc a tánc fővárosa – megkezdődött a Horizont Fesztivál

Öt napon át Miskolcon táncol a világ, megkezdődött a nemzetközi kortárstánc fesztivál.

Táncünnepet tartanak április 25-29. között a Miskolci Nemzeti Színházban. Neves társulatok, izgalmas produkciók érkeznek a hatodik Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztiválra.

 

A Bozsik Yvette Társulat Bogarak című előadása (Fotó: Horváth Judit)

 

Éder Vera fotókiállítása és a 10 éves Miskolci Balett Vörös napló című, Marilyn Monroe történetét bemutató produkciója nyitotta az idei rendezvényt. Majd következett Tóth Laura Follia című táncelőadása, Kozma Johanna What’s the matter? című produkciója, valamint A Kulcsár Noémi Tellabor társulat Vihar című Shakespeare-adaptációja.

 

Mit kínál még a Horizont Fesztivál?

 

Csehov műve, a Sirály táncszínpadi változatát a Feledi Project tolmácsolásában láthatják a nézők. A Közép-Európa Táncszínház a Set Your Mind Free című koreográfiájával érkezik Miskolcra, a Bozsik Yvette Társulat pedig két előadással készül: a Bohóc kerestetik című a felnőtt közönségnek, míg a Bogarak című táncprodukció a gyerekeknek szól.

Anna Piotrowska lengyel koreográfustól két alkotást tekinthetnek meg az érdeklődők. Az Egoistic Experiment / I am the performance mellett a Miskolci Balett táncművészeinek közreműködésével színpadra állított Bolero Project – A Tribute to Ravel and Dance című előadást is, mely Maurice Ravel zeneszerző műve nyomán született.

 

A Közép-Európa Táncszínház Set Your Mind Free című előadása (Fotó: Dusa Gábor)

 

Megyeri Léna tánckritikus és Bősze Ádám zenetörténész előadás-sorozata, a Lábujjhegyen – zenéről és táncról, párban a két művészeti ág közös történetéből villant fel epizódokat a Napkirály udvarától egészen napjainkig. Idén a világhírű izraeli társulat, a Vertigo Dance Company Pardes című táncelőadása zárja a fesztivált, szombaton este.

Bővebb információ a programokról itt található.

 

Nyitókép: Harangozó Lili Marylin Monroe szerepében, a Miskolci Balett Vörös napló című előadásában (Fotó: Éder Vera)

Kövessenek minket a Facebookon is!

További cikkek