Vona Ildikó: Most ünnepli a születésnapját, az Internet is televan vele: „Szörényi Levente 70”. Külsőleg szerencsés, mert nem néz ki annyinak, de milyen érzés 70 évesnek lenni?
Szörényi Levente: Szép kerek dátum, egyszer van ilyen az életben, de összességében jó érzés. Jóban vagyok magammal. Évekkel ezelőtt azért változtattam meg hosszútávra a külsőmet, mert megfigyeltem másoknál, hogy vannak férfiemberek, akik ahogy korosodnak, elkezdenek külsőleg öregasszonyosodni. Ettől akartam megóvni magamat, azért viselek bajuszt.
Most jelent meg az új könyve, a Rohan az idő. Kiknek íródott és milyen céllal?
Tulajdonképpen ezt én kezdeményeztem, mert úgy gondoltam, még életemben segítsem elő ennek a könyvnek a létrejöttét. Így került bele a képbe Stumpf András, akivel több interjút készítettünk a Heti válasz számára, és ő elvitte kartondobozokban az anyagot. Elolvasta és kérdezte, hogy van-e kedvem egy nagyon teljes életrajzi könyvhöz. Ahogy beszélgettünk, ment a magnó órákon keresztül, majd leírta, letisztázta a szöveget. Én átolvastam és megbeszéltük a változtatásokat. Neki az volt a véleménye, hogy butaság lenne ezt interjú-kötetnek megcsinálni. Így aztán egy hosszú-hosszú monológ lett az egész.
A Gyöngyösi-féle Szimfónia szintén a születésnapjára készült…
Állati jó! Aki képes globálisan zenében gondolkodni, azoknak azért tetszik, mert ez egy újdonság. Nem emlékszem arra a zeneirodalomban (sem könnyű, sem klasszikus műfajban) hogy egy fiatal, még nem igazán ismert zeneszerző vesz egy úgynevezett mestert, azt zeneileg „megfogja” és belőle csinál egy opuszt. Nagyon boldog voltam a Zeneakadémián, amikor bemutatták ezt a művet. Remélhetőleg valamelyik nagyzenekar felvállalja és játszani fogja, hogy a közönség széles rétegei megismerhessék, mert nagyon beletalált Gyöngyösi ebbe a dologba. Miskolcnak is van egy remek nagyzenekara, akár ők is játszhatnák, mert a partitúrát semeddig nem tart megtanulni, meg gyakorolni, és sikert lehet vele elérni.
Ismét lesz előadás az István a királyból…
Igen, már a jegyeket is lehet rá kapni. Novák Péter rendezésében láthatják a nézők és megint a Királydombon. Csak most fordítva lesz, mint a filmben volt. Most a nézők ülnek majd a dombon, és ahol régen a közönség ült, ott lesz egy hatalmas színpad. A régi gárdából egyedül Vikidál Gyula nem lesz benne. Varga Miklós, Nagy Feró és a többiek elvállalták.
Olyan nagy buli, mint az Illés-Metró-Omega volt, nincs most kinézőben?
Nincs. Akkor játszottunk együtt utoljára. 10 éve halt meg Zoli, Csíkszeredában már Örs fiam ugrott be helyette. Egyébként a 3 nagy zenekar közül mi játszottunk az utolsó pillanatig az eredeti felállásban, a többieknél voltak tagcserék.
Az Ön életében az Illés milyen szerepet töltött be?
Nekem mindent. Az Illés adta meg az alapot, az elismertséget, a hátteret, amiből aztán én bátran tovább tudtam gondolkodni. És nemcsak a hátteret, mert a népzenei ihletésű számaim már az Illés zenekaron belül megjelennek, és ahhoz kellett a közönség támogatása, ami elég gyorsan, néhány hónapon belül kialakult. Az Elszáradt a sárga rózsát, meg az Amikor én még kissrác voltamot csak az Illésben lehetett, a Fonográf nagyon más. Sokkal cizelláltabb a zenei szövete a Fonográfnak, mint az Illés volt. Nem lehet igazán összehasonlítani a kettőt. Az Illés mindig egy lehengerlő valami volt, ahogyan a színpadon voltunk, a Fonográf meg bámulatosan jól szólt, amikor jó passzban voltunk.
Miért kezdett rockoperákat írni?
Mert megirigyeltük a Szupersztárt. Persze ebből még nem feltétlenül következik, hogy az ember ír is. A Kőműves Kelement 250-szer játszottuk Hegedűs D. Gézáékkal, ami azért elég bátorságot adott, hogy az egyébként már 10 éve tervezett István, a király elkészüljön. Nem olyan egyszerű ez a dolog, hogy csak úgy belecsap az ember. A Kőműves Kelemen mindenképpen sokat segített, de én mindig ellene voltam a másolásnak. Még a háromperces Illés-nótáknál is; ez egy olyan Beatles-i örökség, ott sem tudtak egymás után két nótát úgy megírni, mintha kiszabták volna. Minden nóta egy különleges gyöngyszem- ez így volt Illésben, Fonográfban- és a színpadi műveknél is így gondoltam. Az István, a király után következő Atilla már teljesen más. Sokan nehezményezték is. De miért másoltam volna le az Istvánt?
Most dolgozik valamin? Gondolom, nem olyan nyugdíjas, hogy csak otthon van és kapálgatja a kiskertjét…
Szeretem kapálgatni és gyakran csinálom is. Persze a kiskert inkább egy szőlő. Most először nem tudtam megmetszeni saját kezűleg, mert koncerteztünk Szegeden.
A borászkodás hogyan jött?
Teljesen véletlenül. Balatoni ismerősök mondták annak idején, hogy valaki el akarta adni ezt a területet. Kivittek engem oda, megnéztem. 130 ezer forintért akarta eladni, én meg úgy voltam vele, hogy legyen a fiamnak valami. Ez akkor még csak földbirtok volt, nem volt rajta semmi. Nem borászkodás céljából vettem meg.
Ahhoz képest, hogy borászkodik, most éppen sört iszik…
Én szeretem a sört, a bor az más.
Inkább sörös, vagy boros?
Én mindenes vagyok. Szeretem a bort, de az más alkalomra való. A sört meg lehet inni a víz helyett.
Visszatérve a komponáláshoz. Dolgozik valamin?
Most konkrétan nem. Idén nyáron két utazás van betervezve.
Ezek koncertek?
Nem. Az egyik félig szakmai, a régészethez kapcsolódik…
Csak nem Egyiptomba készül Szántai Lajosékkal?
Nem, bár már többször elhatároztam, hogy családdal kimegyünk oda úgy, hogy összekötjük Izraellel. Pár éve lett volna egy ilyen hajós társasút, de azt lemondták a Közel-Keleti helyzet miatt. Most egy Maldív-utazást tervezünk a családdal, unokákkal. Kicsit messze van, de nem baj. Egész életemben ilyen Robinson-féle szigetet láttam magam előtt pálmafával, meg fehér tengerparttal. Ott most lesz minden.
Átvehette a Kossuth-díjat is. Milyen érzés volt?
Rosszlelkű emberek azt is kikezdték. Azt mondták, hogy mi kegyeltek voltunk. Egy a lényeg: mi kaptunk először Kossuth-díjat a műfajból, mármint az Illés. Amikor kaptuk ezt azt elismerést, a fiam akkor jött össze a feleségével, és én a díj mellé járó a pénzösszeget azonnal átutaltam nekik lakásvásárlásra. Van egy cinikus mondás, még a Kádár-rendszerből származik: „Nem annak fontos, aki kapja, hanem, aki adja.” A másik még szemetebb: két művész beszélget az ORI-nál, az egyik díjat kapott, a másik megkérdezi: „Kaptál is valamit, vagy csak a szégyent?”
Egyébként Ön hogy áll az elismerésekkel, mert azért ott van Emerton, Príma Primissima, Magyar Örökség-díj, Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje…
Nem akarom megismételni a korábbit, ezek mögött a díjazások mögött mindig van egy szándék, hogy befókuszálja magát a díjátadót az emberek retinájára. Néha előfordul, hogy egy művész nem ért egyet politikailag és visszautasítja a díjat. Aczél azért ennél okosabb volt, mert ő előre kipuhatolta, hogy kinél lehet ilyen, és nem ment bele a pofonba. De az elmúlt években volt ilyesmire példa, hogy beleszaladtak a pofonba, és ez még jobban bizonyítja, hogy annak fontos, aki adja, és nem annak, aki kapja.
És a SZOT-díj? Azt miért kapták?
Azért, mert Kubába akartunk menni. És mentünk is, kétszer is jártunk ott. Ez volt a háttérben, hogy a Fonográf együttes kap egy SZOT-díjat és ők mennek Kubába. Először Pozsgay Imrével, a kulturális delegációval- ami félig-meddig előkészítése volt a VIT-nek-, és aztán a nyári VIT-en. Ehhez kellett egy ilyen „önmegnyugtató” díjátadás.
A rendszerváltás mennyit változtatott az életén?
Semmit. Véleményt jobban lehet mondani, de azért még most sem teljesen veszélytelen, hogy az ember elmondja a véleményét.
