BÉT – Tovább araszolhat felfelé a tőzsde
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX megerősítette a 45 ezer pontos szint átlépését, a kereskedés szerdán is mérsékelt emelkedéssel indulhat
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX megerősítette a 45 ezer pontos szint átlépését, a kereskedés szerdán is mérsékelt emelkedéssel indulhat
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kisebb negatív korrekcióval indulhat a kereskedés kedden miután hétfőn „szárnyalt a BUX”, a részvényindex megközelítette a 44 ezer pontos szintet
A tőzsdén jelentős emelkedéssel indulhat a kereskedés. Folytatódhat a pozitív nemzetközi befektetői hangulat, jelentős emelkedéssel indulhat a kereskedés.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1220,89 pontos, 2,85 százalékos emelkedéssel, 44 126,44 ponton zárt szerdán.
A Budapesti Értéktőzsdén a forgalom átlagnál nagyobb volt, az indexet elsősorban az OTP és a Richter húzta le.
A hét első felében erőt mutatott a hazai tőzsdeindex, csütörtökre azonban érezhetően elromlott a nemzetközi befektetői hangulat, ami a pénteki kereskedésre is kihatott.
Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a szerdai hírek nem segítették a BÉT-et, ugyanis délután kiderült, hogy az Egyesült Államokban a januári infláció magasabb volt a várakozásoknál.
Az elemző elmondta: A Budapesti Értéktőzsde kedden jól teljesített, az európai átlag felett tudott emelkedni jelentős forgalomban.
Az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője azt mondta, hogy alulteljesítő lett a magyar piac az európai piacok között, miközben semmi váratlan dolog nem történt.
A Kartonpack január 31-én közölte, hogy érvénytelenné nyilvánítja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez, mint ajánlattevőhöz át nem transzferált törzsrészvényeket.
Csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdére is beszivárgott az ismét negatívvá vált nemzetközi hangulat, a DAX jelentős mínuszban volt, a tengerentúlon pedig a technológiai részvényeket adták leginkább.
A Budapesti Értéktőzsde az átlagot valamelyest meghaladó forgalomban alulteljesített szerdán. Európában és a tengerentúlon kisebb emelkedés jellemezte a piacot.