Csütörtöktől ismét Kolozsvári Népzene és Néptánctalálkozó
November 21. és 23. között tart az esemény.
November 21. és 23. között tart az esemény.
November elején rendezik a népszerű programot.
Alapításának 55. évfordulóját ünnepli idén a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület. Január 22-én nagy sikerű és hagyományú Operett Gálát rendeztek Tarcsafürdőben, nemzetközi zenekar és Debrei Zsuzsanna, Foki
A felnőtt táncház alatt nem csak moldvai, hanem felcsíki dallamokra is táncolhattak a résztvevők.
A világzenei expo (Womex) életműdíjával 2008-ban kitüntetett zenekar ingyenes berlini koncertjét a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával szervezték meg.
Ezúttal is lesznek tematikus kiállítások, előadások és íjászbemutatók is.
Az érdeklődés nem meglepő. New York komolyzene-rajongó közönsége ismeri és nagyra becsüli Bartók Béla és Kodály Zoltán népzenei gyűjtéseit,
A romániai Székelykeresztúron működik a Pipacsok Néptáncegyüttes. Európai országokon kívül felléptek már az Amerikai Egyesült Államokban, Kínában és Argentínában is.