Módosult az öttusa-világbajnokság helye és időpontja
Új helyszínen és korábban rendezik a világversenyt.
Új helyszínen és korábban rendezik a világversenyt.
17 török városban voltak magyar programok.
Óriási győzelmet arattak Törökországban.
Kiemelt programokkal folytatódott a kulturális évad eseménysorozata.
Megszületett a megállapodás Rodostó és Csíkszereda között a testvérvárosi kapcsolatról
Felavatták Mancs, a világhírű mentőkutya szobrát a török Kocaeliben.
Lehoczki László és a Spider Mentőcsoport tagjai a törökországi földrengés helyszínén kutattak túlélők után. Munkájukról hazatérésük után sajtótájékoztatón számoltak be.
Az Európai Unió további szükséghelyzeti támogatást és 6,5 millió euró (mintegy 2,6 milliárd forint) összegű humanitárius segítséget nyújt Törökországnak és Szíriának – jelentette be az Európai Bizottság szerdán.
A téli utazók harmada a télből a nyárba vágyik, vagyis olyan országot keres fel, ahol ebben az évszakban melegebb van, mint itthon.
Egy újabb konfliktuszónát keresett fel az amerikai képviselőház demokrata elnöke. Nancy Pelosi jereváni látogatása egyértelmű gesztus, a szomszédos Azerbajdzsánnal konfliktusban álló Örményország támogatása.
Elődöntőbe jutott a Mikuláss-Koch Marcell, Szabó Vilmos páros a törökországi Izmirben zajló U20-as strandröplabda Európa-bajnokságon. A hunvolley.hu szombati beszámolója szerint korábban még egyetlen magyar duónak
Törökországban keddtől némileg tovább enyhítenek az új koronavírus okozta járvány elleni intézkedéseken – jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Ankarában a kormány ülését