A temesvári népfelkelés és a romániai forradalom 30. évfordulóján Nagyváradon is tartott megemlékezést az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Egyesület.
Az akkori események főhőse, Tőkés László 1990 tavasza, azaz váradolaszi parókus lelkésszé, majd pedig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökévé történt megválasztása óta megszakítás nélkül ebben a városban lakik, családjával együtt. December 19-én a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ felújított múzeumtermében gyűltek össze a meghirdetett összejövetel iránt érdeklődők.
A rendezvényen előbb egy részletet vetítettek le Tőkés László nevezetes, 1989 márciusában kanadai újságírók által felvett és július 24-én a Magyar Televízió Panoráma című külpolitikai magazinjában sugárzott interjújából. Ezután Török Sándor bihari EMNT-elnök mondta el Szikra Jánosnak egy 1989 decemberében született versét, amelyet Tőkés László kiállása ihletett és neki dedikált, majd Kiss Törék Ildikó színművész szolgált a forradalmi napok kronológiájával. A továbbiak Dénes László szerkesztő a „nagy idők tanúi” közül szólított egyeseket a pódiumra, elsőként magát Tőkés Lászlót kérve arra, hogy világítsa meg „a hit megvallásának ama helyzetét” (status confessionis), amely az ő, a temesvári presbitérium és a hívek kiállásában nyilvánult meg, s amely etnikum- és felekezetközi szolidaritásba, majd népfölkelésbe s végül csodálatos szabadításba torkollott. Az Én nem akartam forradalmár lenni jelmondatú visszaemlékezésében a püspök arra is kitért, hogy nem tartja találónak és helyénvalónak azt, amikor a sajtó őt a romániai antikommunista forradalom szikrájának, szikraemberének nevezi. Ugyanis a „szikra” esetlegességet sugall. Márpedig 1989 „szabadító karácsonya” mögött az ő mintegy másfél évtizedre visszanyúló, küzdelmes előélete, valamint temesvári egyházi közössége közel egy évig tartó, öntudatos és bátor küzdelme áll. A szikra kipattanásával szemben találóbb egy folyamat beteljesüléséről beszélni. Az est során többször is szerét ejtette, hogy felidézze a három évtizeddel ezelőtti lényeges mozzanatokat, illetve azok alakját és tetteit, akik küzdőtársai voltak.
Az egykori temesváriak közül Tolnay István professzor és Szilágyi Zsolt volt egyetemi hallgató idézték fel röviden saját szerepüket és vállalásaikat az ottani magyar közösség életében, valamint „forradalmi emlékeiket”, különös tekintettel az értelmiségiek és a fiatalok korabeli viszonyulására a belvárosi lelkipásztor törekvéseihez. Az Erdélyi Magyar Néppárt volt elnöke azokról a lázas napokról is szólt, amikor a diktátor elmenekülése után már Váradon szervezték a magyar ifjúságot, segédkezve a Magyarországról érkező segélyek átvételében is.
Stanik István újságíró, aki a december 22-én Nagyváradon megalakuló új hatalomnak egyik embere volt – amíg pár nap alatt rá nem döbbent, hogy nem neki való a politika és a közigazgatás – elmondta: az azt megelőző napokban bizony sokan Temesvárra vetették vigyázó szemüket, repesve várva a szerencsés végkifejletet. Mert az évek során nagyon sokan elhagyták már az élhetetlenné vált Romániát, és még többen álltak készen itt hagyni. Varga Gábor vegyészmérnök, író a rendszerváltás váradi napjairól, a magyarság megszervezésének első lépéseiről osztotta meg emlékeit, ő maga jó két évtizedig vett aztán részt a bihari és az országos politikai életben. Méltatta a várost és népét, amely a központi és titkosszolgálati aknamunkák dacára is meg tudta őrizni nyitottságát és nyugalmát akkor is és később is. Makai Zoltán villamosmérnök a villanytelep egyik korabeli vezetőjeként idézte fel a nagyváradi „forradalom” néhány vonatkozását, néhány érdekes technikai részlettel is szolgálva.
A hallgatóság soraiból többen szót kaptak, így például az ex-temesvári Mátyus Ernő, a volt politikai fogoly Duma István, az egyházi „rendszerváltásban” szerepet vállalt Sándor Lajos lelkipásztor, a presbiter Gyarmathy Miklós. Moldován Lajos városi Néppárt-elnök kellő rosszallással számolt be arról, hogy a városházán éppen zajló ünnepi képviselő-testületi ülésről érkezett, ahol többségi nacionalista megnyilvánulásoknak volt szem- és fültanúja, miközben „a román forradalmat” leíró és méltató szónokok meg sem említették Tőkés László nevét…
