Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Több mint 40 milliárd forint külterületi utak fejlesztésére

Az összegből csaknem 900 településen dűlőutak felújítása, új mezőgazdasági utak építése valósul meg.

Több mint 40 milliárd forint fordítható külterületi, mezőgazdasági utak fejlesztésére a vidékfejlesztési program (VP) keretéből – mondta az Agrárminisztérium  vidékfejlesztésért felelős államtitkára egy hajdúnánási külterületi út szerdai átadásán.

Kis Miklós Zsolt hangsúlyozta: az összegből csaknem 900 településen dűlőutak felújítása, új mezőgazdasági utak építése valósul meg. A beruházások a hátrányos helyzetű, külterületen élők életét és az ott dolgozó vállalkozások munkáját is könnyebbé teszik.
Az államtitkár emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság jelenlegi javaslata szerint a következő uniós pénzügyi ciklusban kevesebb pénz jutna a vidékfejlesztésre. Hozzátette: reméli, hogy az Európai Unió költségvetésének tárgyalása során ez a helyzet változik, és legalább ugyanannyi uniós és hazai forrás áll majd rendelkezésre a mezőgazdaság, az élelmiszeripar fejlesztésére és a külterületen élők életkörülményeinek javítására, mint a jelenlegi pénzügyi ciklusban.

Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere (Fidesz-KDNP) közölte: a 110 millió forint pályázati forrásból a Hajdúnánás határától mintegy két kilométerre lévő Katona-telep mezőgazdasági útját 1600 méter hosszan építették ki, továbbá vásároltak két útkarbantartó gépet is.
A város 24 ezer hektáros külterületén több száz dűlőút van. Ezek közül elsőként azért a Katona-telepen végezték el a beruházást, mert ott az út egyszerre tíz mezőgazdasági vállalkozás munkáját is könnyebbé teszi – fűzte hozzá a polgármester.
Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke elmondta: Magyarország csaknem 5 millió hektár szántóföldje jelentős nemzeti erőforrás, amelynek minél jobb kihasználása közös érdek. Kiemelt célnak nevezte a határ korszerű infrastruktúrájának megteremtését, amelybe a modern vízgazdálkodás, a vízhasznosítási rendszerek és a vízkormányzás kialakítása mellett a dűlőutak kiépítésének is fontos szerepet kell kapnia.

 

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek