A Hogyan tudnék élni nélküled? című film sajtóvetítése 2024. december 9-én volt a Mammut bevásárlóközpont Cinema Cityben. Ez alkalommal beszélgettünk a női főszereplővel, Törőcsik Franciskával.
Révhegyi Andrea/PannonHírnök: Pár nap múlva kerül a mozikba a Hogyan tudnék élni nélküled? amelyben Eszter szerepét alakítod. Miben új, vagy más, mint az általad eddig megformált karakterek?
Törőcsik Franciska: Szerintem minden karakterben meg kell találni azt, hogy mitől lesz hiteles, és van, hogy az ember a saját élményeit idézi fel, de sokszor a fantáziájára bízza magát. Próba alatt jönnek megérzések, nem is feltétlenül mindig lehet megmagyarázni, hogy mitől működik valami, de ebben segít a rendező, aki olyan, mint egy karmester. Ideális esetben ez egy közös munka, mint itt is volt Orosz Dénessel.
A film egy része az 1990-es években játszódik. Milyen emléked van ebből a korszakból, amit megosztanál velünk?
Három hetet forgattunk a Balatonon, és nekem a Balaton abszolút a gyerekkoromat idézi fel. Minden évben voltunk ott, és minden évben rengeteg élménnyel gazdagodtam. A filmforgatás kapcsán előjött jó néhány emlék.
Játszol színpadon, filmekben, sorozatokban, hallhatunk szinkronhangként is; van olyan, amelyik közelebb áll hozzád?
Szeretem, hogy ilyen változatos az életem. Szinkronizálok, néha énekelek, néha táncolok, de általában a színészet van előtérben. Nagyon szeretem, hogy ennyire sok műfajban gondolnak rám. Így teljes az életem, hogy ennyi mindent csinálhatok egyszerre.
Több musicalben is játszottál, ott elengedhetetlen a tánctudás. Mikor kezdtél el táncolni, és merre vitt az út?
Musicalben nem játszottam túl sokat, de a pályám során azért megtaláltak a zenés darabok. Volt, hogy operettet kellett játszani, volt, hogy a Padlásban Kölyök szerepét, ezekhez néhány táncmozdulat elengedhetetlen volt. A Színműn (Színház- és Filmművészeti Egyetem – a szerk.) voltak mozgásórák, mert fontos, hogy a színészeknek legyen testtudata.
A Dancing with the Stars-ban bronzérmesek lettünk, és ez egy csodálatos dolog.
Pláne, hogy korábban a társastáncokat nem ismertem annyira, szinte nem is tudtam, hogy például a rumbát eszik-e vagy isszák. (Nevet) Nyilván tudtam, hogy egy táncstílus, de nem tudtam, miről nevezetes. Most már több, mint tíz táncstílust ismerek, és tudom az alaplépéseit, nagyon büszke vagyok erre. A Dancing vége felé már annyira intenzív volt a folyamat, hogy nem is volt idő az alaplépésekre, egyszerűen csak bele kellett vágni a koreográfiába és ráérezni az ízére a dolognak. Nagyon hálás vagyok azért a tudásért, amit ebben a műsorban szereztem.
Mi vagy ki inspirált téged, hogy ezt a hivatást válaszd?
Igazából ez így alakult. Kiskoromtól fogva szerettem azt, mikor szórakoztathattam rokonokat tánccal, énekkel, nyilván ahogy egy gyerek szokta szórakoztatni a rokonságot. A nagynéném elvitt a Földessy Margithoz, és ott ez egy új szintre emelkedett. Margitnál a játékon volt a hangsúly, meg az improvizáción, ott tanultam meg igazán mennyire jó dolog a színház. Margit javasolta azt is, hogy próbáljam meg a Színművészetit, nélküle valószínűleg nem mertem volna elmenni a felvételire. Neki köszönhetem, hogy itt vagyok.
Gratulálok a filmhez, és köszönöm az interjút!
Fotókredit: The Orbital Strangers Project
