Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Tőzsdei bevezetéshez kapott támogatást a ViveTech

A tőzsdei felkészülés költségeihez a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénzügyminisztérium a közös, kis- és középvállalatok tőzsdei megjelenését, felkészülését elősegítő pályázatán, a BÉT Mentoring Programon keresztül járult hozzá.

A tőzsdétől is kapott támogatást a speciális szakmai tanácsadó cég.

Tőzsdei bevezetéshez kapott 40 millió forint vissza nem térítendő támogatást a ViveTech – közölte a társaság az MTI-vel hétfőn.

A tőzsdei felkészülés költségeihez a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénzügyminisztérium a közös, kis- és középvállalatok tőzsdei megjelenését, felkészülését elősegítő pályázatán, a BÉT Mentoring Programon keresztül járult hozzá. A VivaTech az ötödik cég, amely a pályázaton támogatást kapott.

A ViveTech tervei szerint a részvénypiaci jelenlét a nemzetközi terjeszkedést készítheti elő. Márton Miklós vezérigazgató a közlemény szerint Nyugat-Európában látja a továbblépés irányát, és úgy véli, hogy a tőzsdei bevezetés növelné a bizalmat a cég iránt. A részvényeket a középvállalatok számára kialakított BÉT Xtendre vezetik be.

A 2011 óta működő ViVeTech Zrt. többek között információbiztonsági stratégiák kialakításával, üzletfolytonossági tervek és üzleti hatáselemzések előkészítésével foglalkozott. Mostanáig főként a belföldi kritikus infrastruktúra szolgáltatóinak szállított megoldásokat. Nettó árbevételük 2018-ban 343 millió forint, 2019-ben pedig 252 millió forint volt, nyereségük viszont 6,5 millió forintról 6,8 millió forintra nőtt.

 

Gazdaság | Pannon Hírnök

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek