Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Triatlon Eb – Lehmann Csongor célja az éremszerzés Vichyben

Éremre esélyesek a magyar triatlonisták.

A hétvégén rendezik meg a triatlonosok Európa-bajnokságát a franciaországi Vichyben az olimpiai versenytávon; az Eb-n négy férfi versenyző, valamint Mocsári Bence paratriatlonos képviseli majd a magyar színeket.

Amint azt Lipták Tamás, a hazai szövetség szakmai igazgatója az MTI-nek elmondta, a női mezőnyben eredetileg Kropkó Márta és Sarcia Borbála indult volna el, de végül mindketten a visszalépés mellett döntöttek. A tavaszi csontrepedéséből már felépült Kropkónak a Karlovy Varyban rendezett világkupán elért negyedik helyezése után nagy lett volna a terhelés az Eb-szerepléssel, Sarcia pedig az egy hónap múlva sorra kerülő U23-as világbajnokságra koncentrál inkább.

“Lehmann Csongor jó állapotban van, kipihente az olimpiát és feldolgozta a Párizsban történteket. Elsősorban az éremszerzés lesz a célja az Eb-n, és nyilvánvalóan abból is a legfényesebbet célozza meg” – nyilatkozott Lipták Tamás a párizsi játékokon 11. helyen záró, 25 éves tiszaújvárosi sportolóról, aki két éve negyedik volt a müncheni Eb-n, tavaly pedig hatodik a duatlonként megrendezett madridi kontinensviadalon.

“Ha a körülmények nem játszanak össze ellene, akkor képes is lehet az éremszerzésre” – tette hozzá a szakmai igazgató.

Éremesély a Triatlon Eb-n Vichyben

Ami a többi férfi indulót illeti, Kiss Gergely és Dobi Gergő a jobb úszók közé tartoznak a triatlonos mezőnyben, ezért Lipták Tamás arra számít, hogy ha az első számban lesz elszakadó boly, akkor abban a két magyar várhatóan benne lesz. Dévay Zsombor viszont éppen nem az úszásban, hanem a két szárazföldi számban erős. Őket, hármójukat a középmezőny elejére várja a szövetség.

“Teljes mértékben új a helyszín, nem jártunk még Vichyben, talán francia Grand Prix-futamokat szoktak itt rendezni. Csütörtökön akklimatizálódunk és edzünk, a pályabejárás pedig pénteken lesz” – mondta Lipták Tamás.

Kitért arra is, hogy vasárnap a paratriatlonosok Eb-jét ugyanitt rendezik, a párizsi paralimpián ötödik Mocsári Bence pedig ugyancsak éremközeli eredményt érhet el.

“A nyári játékokon jó formában volt és ezt tartja is. Itt most nem olyan lesz az úszás, mint a Szajnán volt, de Párizsban sem az úszásán múlt a teljesítménye, mert a két szárazföldi számban is végig ott volt az élmezőnyben” – fejtette ki a szakmai igazgató a PTS5-ös kategóriában induló 24 éves versenyzőről.

A férfiak versenyét szombaton 16.10 órakor rendezik, a táv 1,5 kilométer úszás, 40 kilométer kerékpározás és 10 kilométer futás lesz. A paratriatlonosok viadalait vasárnap 9 órától bonyolítják le.

Nyitókép: Lehmann Csongor a depóban a férfi triatlonosok versenyében a 2024-es párizsi nyári olimpián 2024. július 31-én (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

 

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek