Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Új otthont kap a szabadkai Népszínház a 2024/2025-ös évadban

79. évadát nyitotta meg a társulat.

Tavaly elmaradt a költözés, a 2024/2025-ös évadban viszont új otthont kap a szabadkai Népszínház, és mind a magyar, mind a szerb társulat évadkezdését ez tartja lázban – hangsúlyozta Venczel Valentin, a szabadkai Népszínház magyar társulatának művészeti igazgatója kedden.

A társulatvezető rámutatott, hogy a korábbi megbeszélések szerint már az új – voltaképpen a két évtizede megújuló régi – színházépületben kezdődött volna a teátrum 79. évada, így az oda átvitt előadások adaptációjával várták volna a nézőket, a költözés csúszása miatt azonban másként alakul a repertoár.

Az új épületbe költözést követően az első előadás, amellyel a közönséget várják a Bal József rendezésében készült Képzelt riport című musical lesz, amelyet a tavalyi évad végén mutatott be a társulat.

A kialakult helyzet miatt a már repertoáron lévő előadásokat továbbra is az eddigi játszóhelyen, egy korábbi moziteremből átalakított színházban adják elő, új előadásként pedig egy dunaújvárosi produkciót, Barta Lajos Szerelem című darabját mutatják be, amely a szabadkai Népszínház magyar társulatának és a dunaújvárosi Bartók Színház koprodukciójában jött létre korábban.

Mivel ez Dunaújvárosban már nem szerepel a repertoáron, a díszletet, a jelmezeket és a kellékeket átszállítják Szabadkára, ahol a magyar társulat játssza tovább az előadást várhatóan novembertől.

A tavalyi évad végén Az atya foga címmel készített közös előadást a Magyarországi Szerb Színház és a szabadkai Népszínház Pataki András rendezésében. Ezt az előadást is bemutatják az ősz folyamán Szabadkán.

Fesztivál a szabadkai Népszínházban

Közben a szabadkai Népszínház ad otthont a Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiváljának szeptember 28. és október 4. között. Ez a térség egyik legnagyobb múlttal rendelkező színházi szemléje, idén 73. alkalommal szervezik meg.

Október végén pedig a délvidéki magyar színjátszás napja köré épülő rendezvénysorozattal várja a szabadkai teátrum a nézőket.

Decemberben kezdődnek meg az új évad első önálló előadásának a próbái, Ödön von Horvát Mesél a bécsi erdő című darabját Nikita Milivojevic állítja színpadra. A bemutató február végén várható.

Ezt követően Eszenyi Enikő rendezésében mutatják be William Shakespeare Hamlet című drámáját, amelyhez a művészeti igazgató szerint ideális szereposztást találtak az egyre több fiatal színésszel rendelkező társulatban.

Az évad végén Ricz Ármin szerzői projektjét mutatják be, amely egy új épületbe költöző társulat viszontagságairól szól majd, vagyis voltaképpen a szabadkai Népszínház helyzetére reagál.

A színház az új épületbe költözéssel együtt a személyi állományát is bővíteni szeretné, a műszaki munkatársak számának növelése kulcsfontosságú lenne, emellett viszont a magyar és a szerb társulat 6-6 színésszel bővülne, így tovább folytatódna a társulat fiatalítása.

A tapasztaltabb művészek sem maradnának munka nélkül, hiszen a művészeti igazgató a következő időszakban is nagyobb méretű, az egész társulatot megmozgató produkciók bemutatását tervezi.

A nyitókép illusztráció: Az Úr nevében című előadás (Fotó: Kosztolányi Dezső Színház Szabadka)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek