Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Újabb római kori hajó került elő Szerbia területén

A római korból származó hajóra bukkantak egy szénbányában

Újabb római kori hajó maradványai kerültek elő egy szerbiai szénbányából, az ókori Viminacium település maradványai közül – jelentette az MTI tudósítója, Markovics Annamária.

 

Egy hasonló hajót már találtak a területen három évvel ezelőtt, valamint több csónak is felszínre került. Most a kostolaci szénbánya nyíltszíni fejtésének falából kerültek elő a hajó gerendái, a régészek pedig néhány nap alatt befejezték a lelet feltárását – közölte a szerb Régészeti Intézet. A közlemény szerint a vízi jármű a 3-4. században épült.

 

A Szerbiában talált ókori hajó ( Fotó: CGTN / Instagram)

 

Nemanja Mrdjic régész a szerb sajtónak elmondta, a hajó nagyobb, mint a korábban megtalált lelet, körülbelül 20 méteres lehetett, ebből egy 13 méteres rész nagyon jó állapotban van, még ha a munkagépek némi kárt is okoztak benne.

 

Más értékeket is találtak

 

A lelőhelyen eddig több tízezer leletre bukkantak, közöttük aranyozott, varázsláshoz használatos cserepekre, márványból és jádekőből készült szobrokra, freskókra és edényekre, valamint mintegy 14 ezer sírra.

 

Illusztráció – az ókori amforákat 2023 júniusában találták meg Horvátország partjainál (Kép forrása: Twitter/ Ticia Verveer)

 

Viminacium, amely a Belgrádtól mintegy 70 kilométerre keletre fekvő Kostolachoz tartozik, a Római Birodalom egyik katonai táborhelye, az egykori Felső-Moesia központja volt. A rajta áthaladó út kötötte össze a birodalom nyugati részét Konstantinápollyal.

 

Viminacium, a virágzó település

 

Az első emlékek a városról az 1. századból származnak, amikor már virágzó településnek számított. A történészek szerint az 5. században a hunok elpusztították, később azonban I. Justinianus császár – stratégiai jelentősége miatt – újjáépítette, ám Viminacium lassan elpusztult.

Viminacium mára a régészek értékes lelőhelyévé vált, ám eddig a 450 hektáron fekvő ókori településnek mintegy öt százalékát tárták fel. A kutatás 1882 óta folyik.

 

Forrás: MTI

Nyitókép: Illusztráció – Idén júniusban ókori fahajó maradványait fedezték fel a horvátországi Hvar mellett, Scedra szigeténél. Az eddig ismeretlen hajó az időszámítás előtti 3. századból származik, és rakományával együtt süllyedt a mélybe az Adriai-tenger keleti partjánál (Fotó: Twitter/ Ticia Verveer)

Kövessen minket a Facebookon is!

 

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek