Vona Ildikó: Hogyan kerültél kapcsolatba a Miskolci Nemzeti Színházzal?
Ullmann Mónika: Nagyon régen, még Jutocsa igazgatósága idején vendégszerepelt itt a József Attila Színház egy produkcióval – amiben én is játszottam-, akkor láthattak engem a miskolciak ezen a színpadon. Utána egy ideig nem, aztán 2012-ben az új vezetőség megkeresett, hogy lenne-e kedvem itt dolgozni társulati tagként, és én igent mondtam. Szeretek társulatban létezni. A József Attilában 15 évig voltam tag, aztán eljöttem és szabadúszó lettem egy kis időre. Ezalatt sokat játszottam vidéki színházakban – Veszprémben, Békéscsabán, Győrben, Székesfehérváron- és nagyon tetszett, amit ott láttam. Tetszett, ahogyan próbálnak, hogy van idő egy-egy munkára, és akkor jött a miskolciak hívása.
Mi volt vonzó Miskolcban?
Hogy itt mindent lehet játszani. Az ember sok mindenben és sokféle műfajban kipróbálja magát, feszegeti a saját határait. Biztonságos közegben dolgozom, mert a rendezők látják az előző munkáimat is. Nálam nincs olyan, hogy zenés, vagy prózai darabot szeretek jobban játszani. Például a Boldogtalanokat ugyanolyan fizikai megterhelés végigcsinálni, mint mondjuk a Chicagót. Mind a kettőt szeretem, és itt lehetőség van mindkettőt játszani. Persze Miskolcon eleinte furcsa volt, hogy idegenekkel dolgozom. Olyanokkal, akikkel korábban nem találkoztam. Mostanra azért Harsányi Attilával, Rusznák Andrással többször volt alkalmam játszani, és kezdünk összecsiszolódni.
A Chicago sikerdarab lett. Hogyan emlékszel rá vissza?
Nagyszerű munka volt. Szinetár Dórival régóta ismerjük egymást és már nagyon vágytunk rá, hogy közösen dolgozhassunk, viszont Béres Attila rendezővel ez volt az első találkozásom. Óriási élmény volt már maga a próbafolyamat, és fantasztikus érzés, hogy a közönségtől ilyen jó visszajelzéseket kaptunk. Ilyenkor érzi az ember, hogy megérte az a sok gyakorlás, meg a belefektetett rengeteg munka és energia.
A miskolci előadások mellett van más is?
Budapesten próbálok jelenleg egy színdarabot, a Halálos tavaszt, ami a régi Karády filmnek a színpadi feldolgozása és június 12-én lesz a bemutatója. Azért is izgalmas, mert amióta itt vagyok Miskolcon, azóta nem próbáltam Budapesten. Most viszont megint van lehetőségem a fővárosban próbálni.
Az első diplomádat néptáncosként szerezted, aztán mégis visszatértél a színészethez. Miért?
Gyerekszínész voltam, aztán a Balett Intézetbe jártam. Miután azt befejeztem két évig dolgoztam Novák Ferenc táncszínházában, ahol benne voltam produkciókban, mint táncos, de nagyon hiányzott, hogy megszólaljak a színpadon. Ezért döntöttem úgy: elvégzem a Színművészeti Főiskolát és megtanulom a szakmát.
Mivel gyerekszínész voltam, nekem az ismertség régóta megvolt. Amikor elhatároztam, hogy a színészpályát választom nem az motivált, hogy híres, meg ismert legyek. A szakmámat önmagáért szeretem, magáért a játékért. Azért, amit nekem ad. Így vagyok a szerepeimmel is. Addig ficánkolok a próbafolyamat során, amíg megtalálom benne a saját örömöm. Én akkor tudok adni, ha nekem a játék örömet ad.
A filmezés is örömet ad?
Persze. Csak az egy kényes dolog. Tudni kell a filmkészítésről, hogy rengeteg tényező befolyásolja és általában az utolsó pillanatban derül ki, hogy kapnak-e rá az alkotók elég pénzt, vagy nem lesz az egészből semmi. Én mindig akkor szoktam azt mondani, hogy „filmet forgatok”, amikor már túl vagyok az első forgatási napon.
Televíziós sorozatokban is játszottál…
Sorozatot elvállalni egy színésznek-szerintem- csak adott ideig érdemes, mert az a réteg, aki nem jár színházba, azonosul a figurával, és az nem jó hosszútávon egy művésznek. Meg kell határozni a végét. Maximum két évig érdemes egy sorozatban játszani, utána már káros.
Miskolcból mennyit sikerült eddig látni?
Rengeteg időt töltök a színházban, mert előadásom van, vagy próbálok, vagy egyszerűen csak megbeszélést tart a rendezőnk, ezért ha van időm, akkor inkább kimegyek a szabadba: Tapolcára, Lillafüredre. Gyönyörű Miskolc környéke, tökéletesen alkalmas a feltöltődésre. Helyi rendezvényekre nem járok a színházi elfoglaltság miatt, itt egyébként is rengetegen vannak körülöttem, nem hiányzik a társasági élet. Inkább kirándulok egyet a környéken.
Jövőre miben láthat a közönség?
Az idei évadból átmegy a következőbe az Illatszertár és a Boldogtalanok. Új bemutatóm lesz Lukáts Andor rendezésében a Pillantás a hídról, Zsótér Sándor állítja majd színpadra a Mindent a kertbe! című Albee-vígjátékot és Rusznyák Gábor fogja rendezni a Zűrzavaros éjszakát. Szó van róla, hogy Kulcsár Noémi csinál a táncosokkal egy Nagy Gatsby elnevezésű produkciót, amiben részt vennék én is valamilyen szinten és feleleveníteném a táncos múltam. Külön érdekessége ezeknek a premiereknek, hogy mindegyik a Kamaraszínházban lesz.
(A nyitókép Éder Vera fotója)
