Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

US Open – Babos a főtábla küszöbén

Az ötödik csata első kilenc gémje mindkét oldalon csak hárított bréklabdákat hozott.
Babos Tímea

Babos Tímea második mérkőzését is megnyerte az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjében, így már csak egy győzelemre van a főtáblás szerepléstől.

A világranglistán 112. soproni játékosra pénteken a spanyol Lara Arruabarrena Vecino (157.) várt, akitől az eddigi négy találkozójukon kikapott – igaz, azokat salakon vagy füvön vívták. Legutóbb a 27 éves rivális idén áprilisban verte meg őt Bogotában 6:7, 6:4, 6:1-re.
Az ötödik csata első kilenc gémje mindkét oldalon csak hárított bréklabdákat hozott, aztán a 19. kiemelt Babos 5:4-nél három újabb bréklabdához jutott – melyek már egyben szettlabdák is voltak -, és az elsőt értékesítve játszmaelőnybe került. A folytatásban 1:1 után a magyar teniszező sorozatban négy játékot söpört be, majd némi nehézségek árán kiszerválta a meccset, amely 1 óra 18 percig tartott.    Babos a főtábláért a 11. helyen rangsorolt, hazai közönség előtt szereplő Varvara Lepchenkóval (118.) csap össze a kvalifikáció zárófordulójában.
Stollár Fanny hétfőn, Bondár Anna pedig kedden búcsúzott a selejtezőben a US Openen, melynek főtábláján magyarként egyedül Fucsovics Márton indul alanyi jogon.

Eredmény, selejtező, 2. forduló:
Babos Tímea (19.)-Lara Arruabarrena Vecino (spanyol) 6:4, 6:1

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek