Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

US Open – Fucsovics ismét az első fordulóban búcsúzott

Ezután hangsúlyozta, hogy az idei Grand Slam-szezonban kétszer is az edzője nélkül versenyzett.

Fucsovics Márton az első fordulóban búcsúzott az amerikai nyílt teniszbajnokságon, miután a hétfői játéknapon öt szettben kikapott a georgiai Nikoloz Baszilasvilitől.

A nyíregyházi teniszező az első szettet még magabiztos játékkal nyerte, riválisa azonban ezt követően fordított és a végső siker közelébe került. A negyedik felvonás közepén aztán újra a magyar játékos ragadta magához a kezdeményezést és egyenlített, a mindent eldöntő ötödik játszmában pedig rögtön brékelt. Baszilasvili azonban visszavette az adogatását (3:3), Fucsovics következő szervájánál is övé lett a játék, és a folytatásban már nem hibázott, így 3 óra 41 perc után lezárta az összecsapást.
A két játékosnak ez volt idén az ötödik egymás elleni összecsapása, a 27 éves Baszilasvili a májusi római salakpályás sikerét követően másodszor nyert. Fucsovics 2016, 2017 és tavaly után negyedszer is a főtábla első fordulójában búcsúzott New Yorkban.
Közösségi oldalán a magyar játékos azt írta a mérkőzés után, hogy ebben az évben egyszer sem került ki győztesen az ötjátszmás meccsekből, bár az argentin Diego Schwartzman, az olasz Fabio Fognini, és Nikoloz Baszilasvili is a legjobb húsz közé tartozik a világon.

“Végig nagyon jó mérkőzés volt. Az ötödik szettben, 3:1-nél volt egy bréklabdám, onnantól Baszilasvili nagyon stabilan, összeszedetten kezdett játszani” – írta.

Hozzátette, amikor 3:2-nél szervált, egy kis görcsöt érzett a lábában, és nem tudott úgy adogatni, ahogy szeretett volna, ezen ment el a meccs.
“Igaz, addig sem szerváltam túl jól, mert végig volt rajtam egy kis nyomás” – fogalmazott Fucsovics, aki mindezt azzal magyarázta, hogy georgiai ellenfele az egyik legjobb a szervák visszaütésében.
“Kiadtam magamból mindent, csalódott vagyok, hogy a vége ez lett. Tudom, sokszor mondtam már, de hiszem, hogy a következő egy-két-három évben meg fognak fordulni ezek a meccsek” – szögezte le Fucsovics.
A jelenlegi legjobb magyar férfi teniszező hozzáfűzte, még legalább nyolc-kilenc évig szeretne a legjobb százba, sőt a legjobb ötvenbe tartozni.

“Itt vagyok a legjobbak között, és már most is szorongatom az éljátékosokat, van esélyem ellenük” – fogalmazott.

Ezután hangsúlyozta, hogy az idei Grand Slam-szezonban kétszer is az edzője nélkül versenyzett, de jövőre ez nem fordulhat elő, mert olyan trénerrel szeretne dolgozni, aki minden versenyre elmegy vele.
“Még nem tudom, hogy a párosban tudok-e indulni, de szeretném minél előbb elkezdeni a felkészülést a szeptemberi Davis Kupa-mérkőzésre” – zárta a hétfői meccs utáni sorait.
A US Openen egyesben így már csak Babos Tímea érdekelt a magyarok közül, ő a 28. helyen kiemelt spanyol Carla Suárez Navarro ellen kezd kedden.

Eredmény:
férfi egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Nikoloz Baszilasvili (georgiai, 17.)-Fucsovics Márton 3:6, 6:4, 6:2, 3:6, 6:3

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek