Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Vacsoraopera a Pesti Dunapark Kávéházban

A vacsoraopera műfajának Londonban komoly hagyománya van, míg Magyarországon még ismeretlen dolog - hívta fel a figyelmet Dénes Viktor színész, az előadás rendezője

Vacsoraopera keretében láthatja a közönség Gaetano Donizetti Rita című daljátékát péntek este a Pesti Dunapark Kávéházban.

A vacsoraopera műfajának Londonban komoly hagyománya van, míg Magyarországon még ismeretlen dolog – hívta fel a figyelmet Dénes Viktor színész, az előadás rendezője az M1 aktuális csatorna pénteki adásában.

Mint mondta, vacsoraszínházi előadást már többet tartottak Magyarországon, de egy komplett zeneművet még soha nem adtak elő ilyen formában.

Hozzátette: a mű helyszínének kiválasztásában szerepet játszott, hogy a cselekmény maga is egy fogadóban zajlik, így esett a választásuk az elegáns Dunapark Kávéházra, ahol a közönség nem csak az előadás nézője, de résztvevője is lesz. A vacsora illeszkedik az előadáshoz, így olaszos menüvel várják a közönséget.

Donizetti operáját 1860-ban mutatták be, fő témája a férfi-női viszonyok és nemi szerepek kérdése. A magyarul hallható opera nyelvezetét aktualizálták, de a történet esetében erre egyáltalán nem volt szükség – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy manapság ugyanúgy probléma a családon, illetve párkapcsolaton belüli erőszak mint régen.

A történet főhőse Rita, a fogadós asszony, akinek egyszer csak megjelenik halottnak hitt férje, Gasparo, miközben már egy új házasságban él Beppével – mondta Dénes Viktor.
Az előadáson fellép Szigeti Karina, Ódor Botond és Najbauer Lóránt.

(Fotó: breakslow.co)

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek