Carbonaro, azaz Szőcs Géza Kossuth- és József Attila-díjas költő, valamint Orbán János Dénes József Attila- és Magyarország Babérkoszorúja díjjal kitüntetett író frissen megjelent köteteit ajánlotta az olvasók figyelmébe Farkas Wellmann Endre költő, szerkesztő a színházban tartott könyvbemutatón, Miskolcon.
A szerzők részleteket is felolvastak új művükből, amit szívesen dedikáltak a közönségnek, aztán pedig készséggel válaszoltak az újságírók kérdéseire.
Vona Ildikó: Carbonaro a szerzője a Hat-százhat címmel megjelent új verseskötetnek. Miért van szüksége egy Kossuth-díjas költőnek arra, hogy álnéven írjon?
Szőcs Géza Carbonaro: Az álnév nem takar nagy titkot. Ez már a harmadik olyan könyvem, ami ezen a néven jelenik meg, és évtizedekre nyúlnak vissza az előzményei az életemben. Miért nem az van a borítón, hogy Szőcs Géza? Talán a legegyszerűbb magyarázat: mert a mai magyar politikai valóságban a Szőcs Géza névhez egy egészen más jelentést szoktak rendelni. Sokan felteszik nekem a kérdést, hogy költő vagyok-e vagy politikus, amire azt szoktam válaszolni: természetesen mindkettő. Sajnos nálunk szokás keverni a különböző minőségeket. A Carbonaro név használata is egy impulzus afelé, hogy ne az legyen: „az államtitkár úr verseket ír” vagy „a költő mellesleg kormányzati figura”. Külön van egy költő és külön van egy politikus. Sok szempontból összeér a kétféle életmű, a kétféle gondolkodás, de amikor megjelenik egy könyv, akkor ne a szerzője politikai szerepvállalását nézzük, hanem azt, hogy milyenek ezek a versek. Ha rosszak, akkor legyen bátorsága mindenkinek – még a kormánypárti kritikusnak is – kimondani, hogy rosszak. Ha meg jónak ítéli, akkor az ellenzéki kritikus is mondhassa azt: bár a Szőcs Géza nevű politikussal nem értünk egyet, de ez a Carbonaro remek verseket ír.
Vona Ildikó: Jó néhány versét ismerem, beleolvastam a regényeibe, és azok egy boldog ember képét festik. Miért kezdett el politizálni? Kihívást jelentett a politika?
Carbonaro: Nekem ilyen becsvágyam soha nem volt. Életemben sok olyan hívás és csábítás érkezett felém, hogy mondjak igent a politikának. Néhány évig az RMDSZ-nek voltam főtitkára, meg kolozsvári szenátora a bukaresti parlamentben, de az az időszak elmúlt, és úgy gondoltam: amit képes voltam hozzáadni az erdélyi magyar közösség jogvédelmi és politikai érdekképviseletéhez, azt én megtettem, tovább nincs rám szükség. Aztán eltelt jó pár év, megint kaptam egy szólítást, ami arra vonatkozott, hogy a magyar kultúrpolitikában kellenének olyan megújító energiák, amelyekről egyezett a véleményem a miniszterelnökével. Ugyanazt gondoltuk a problémákról és azok megoldásáról. Akkor született meg a felkérés, amelyre abban a meggyőződésben mondtam igent, hogy hasznos tudok lenni a magyar művésztársadalom és kulturális világ számára.
Az előbb a Mintha Zenekar eljátszott néhányat a versei közül. Hogy tetszett a feldolgozás?
Carbonaro: Játékos, szellemes, magabiztos, tehát a zenei anyagot és a szöveget jó érzékkel színtézisbe hozó, a mondanivalót helyénvalóan értelmező teljesítmény volt ez.
Vona Ildikó: Színházban vagyunk, meg kell kérdeznem: ha a teátrum vezetése előállna egy Carbonaro irodalmi est rendezésének ötletével, vajon az új kötete alkalmas lenne rá, hogy színpadra állítsák?
Carbonaro: Ilyen zenei újrafogalmazásban, amilyet a Mintha Zenekartól hallottunk, szerintem igen. De azt hiszem, bármelyik színházigazgató százszor meggondolná 2015-ben, meg 2016-ban, hogy Szőcs Gézától valamit színpadra vigyen…
Vona Ildikó: Miért? Baja lehet belőle?
Carbonaro: Éppen az, hogy nem lehet baja, hanem fél, hogy sokan azt mondják majd: gesztusokat tesz a hatalomnak, meg a kormányzatnak, és valójában nem Szőcs Géza költőt, drámaírót hívta meg, hanem a politikust.
Nagyon hátráltatja ez az irodalmi pályán?
Carbonaro: Igyekszem, hogy ne így legyen. Nemrégiben indult el az a honlap, ami még jóval a Kossuth-díjam előtti időszak folyamatait összegzi, és mutatja, hogy hány évtizede vagyok aktív író. 40 éve publikálok folyamatosan, számtalan nyelvre lefordították a műveimet. Egy kötetem idén nyáron Svédországban jelent meg, arról a kormányról pedig sok mindent el lehet mondani csak azt nem, hogy az Orbán-kormányzat barátja.
Vona Ildikó: Ha kap egy negatív kritikát, az mélyen érinti?
Carbonaro: Én igyekszem ezt az egész világot okozati alapon felfogni. A humort nagyon szeretem, az irónia- meg persze az önirónia- az egyetlen túlélési lehetőség a mi bolond világunkban; az egyetlen attitűd, amely még garancia arra, hogy ép idegzettel és ép lélekkel lehessen túlélni mindezt.
Vona Ildikó: A könyve hátlapján A jó vers című költeménye található: „Nem is posztmodern, Nem is rossz modern. Nem is kopogó neorokokó. Testetlen legyen, s mégis hallható. Bennszülött legyen, s egyben marslakó….”
Carbonaro: Ez egy palackba zárt üzenet. Aki kihalássza és bekódolja, az megérti. Sokat változott a világ, de attól még a jó vers ugyanúgy határozható meg, mint száz vagy kétezer éve. Azt próbáltam meg ebben a versben megfogalmazni.
Nyitókép: (b-j): Carbonaro költő és Salat Lehel színművész a Miskolci Nemzeti Színházban tartott könyvbemutató után (PTV fotó: Vona Ildikó)
