Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Vidovics Ádám nyerte a Göcsej Filmszemle idei fődíját

A Zalaegerszegi Televízió (ZTV) által, a Nemzeti Filmintézet támogatásával megvalósított filmszemlére idén 93 filmet neveztek négy kategóriában.

Vidovics Ádám Hegek című filmjéért kapta meg a XVI. Göcsej Filmszemle fődíját szombat este Zalaegerszegen, a fesztivál díjkiosztóján.

A Zalaegerszegi Televízió (ZTV) által, a Nemzeti Filmintézet támogatásával megvalósított filmszemlére idén 93 filmet neveztek négy kategóriában, 36 dokumentumfilmet, 35 kisjátékfilmet, 13 filmetűdöt és 9 ifjúsági filmet. A zsűri tagja volt Koltay Gábor filmrendező, Lovass Tibor, a Göcsej Filmszemle alapítója, illetve Szaknyéri András, a hévízi Fontana Mozi vezetője – tájékoztatta az MTI-t Frauenhoffer Márta, a ZTV ügyvezetője.

A fődíjas alkotáson kívül a dokumentumfilmek között Mátai András, Csapó András és Majoros Kinga Szolgalelkű Óriások – Az elefántok és a turizmus kapcsolata című filmje, a kisjátékfilmek között Venczel Zsolt Frekvencia című alkotása lett az első.

A filmetűdök sorából a Filmbarát Stúdió Látomástól a megvalósulásig – Boldogasszony Kápolna címet viselő filmje, az ifjúsági filmek között pedig Bartúcz Anna Székely Éva megmenekülése című alkotása nyerte el az első díjat.

A Göcsej Filmszemle Lovass Tibor, a Zalaegerszegi Televízió volt ügyvezetője és Szalay Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a Médiatanács néhai elnökének kezdeményezésére indult el 2005-ben. Kezdetben a Zalaegerszegi Televízió stúdiója adott otthont a vetítéseknek, majd a zalaegerszegi Art mozi vált állandó helyszínné.

A szemlével 2015 óta Szalay Annamária emléke előtt tiszteleg a Zalaegerszegi Televízió.

A fődíjat Németh János Kossuth- és Munkácsy-díjas keramikusművész készítette.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek