Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Vihar – OKF: Szabolcsban házakat ért villámcsapás

A csütörtöki viharban három Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen is házakat ért villámcsapás – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-t.

    Mukics Dániel elmondta: csütörtök estig mintegy 50 esethez riasztották a tűzoltókat a zivatarokkal összefüggésben.
A legtöbb hívást Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kapták. Ebben a megyében eddig három településén okozott kárt villámcsapás. Kéken, az Ady Endre utcában csapott bele egy családi ház kéményébe a villám, ennek következtében a tető is megrongálódott. Aranyosapátin szintén egy családi ház kéménye rongálódott meg villámcsapás miatt. Ajakon a házat ért villámcsapás kisebb elektromos tüzet is okozott – fejtette ki a szóvivő.

A megyeszékhelyen, Nyíregyházán az MTI tudósítója is tapasztalta a sűrű villámlást.
Mukics Dániel, az OKF szóvivője arra figyelmeztetett, hogy amíg közel van a vihar, ajánlott kihúzni az elektromos eszközök csatlakozóit, mert villámcsapás esetén a hálózatba dugott eszközök tönkremehetnek.
A villámcsapások mellett jellemzően kidőlt fák és letört faágak, néhány esetben a felgyülemlett csapadék miatt riasztották a tűzoltókat csütörtök estig.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint az ország keleti felében jelenleg is több járásban vannak érvényben első-, több helyen másodfokú riasztások zivatarveszély, illetve a felhőszakadás veszélye miatt.
Azt írták: a Tiszántúlon a heves zivatarok az éjszaka első felében fokozatosan elhagyják az országot. A leghevesebb zivatarcellákhoz felhőszakadás, jégeső és viharos széllökés is társulhat.
Péntek reggelre fokozatosan csillapodnak a zivatarok, de a délelőtt folyamán ismét aktívabbá válik a légkör – emelte ki a meteorológiai szolgálat.

Hazai Tükör | PannonHírnök

Facebook

További cikkek