Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Visszatér Budapestre a Somnakaj

A darabban az ősi tradíciókat tükröző dalok mellett megjelennek a 21. század hatásait is magukban foglaló új alkotó formációk, stílusbeli újítások, átdolgozások.

Több mint egy év szünet után jövőre ismét előadják Budapesten a Somnakaj című nagy sikerű roma musicalt. A korábban a Müpában és a Nemzeti Színházban teltházzal játszott előadást 2020. január 28-án a MomKult színpadán megújult formában láthatja a közönség – közölték a szervezők az MTI-vel.

Az első roma sorsjáték az elválás és az egymásra találás konfliktusára épülő ballada, amelynek premierje 2014-ben a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében volt. A darab azóta vidékre is eljutott, 2017-ben Berlinben is bemutatták.

A különböző kulturális közegekből, színterekről érkező alkotók és előadók a roma kultúra sokszínűségét tükrözik. A szereplők ismert és népszerű énekesek, zenészek, a darabban egy roma lány, Somnakaj meséli el saját történetét, amelynek állomásai a darabban megelevenednek.

Mészöly Gábor Somnakaj című drámáját Müller Péter Sziámi dolgozta át színpadra, a zenében autentikus roma népdalok mellett Kovács Antal (Romano Drom), Marko Markovic (Boban Markovic Orkestar) és Szakcsi Lakatos Béla szerzeményei hangzanak el, a hangszerelő Kovács Antal és Szirtes Edina Mókus.

A szereplők között van Trokán Anna, Papadimitriu Athina, Falusi Mariann, Kovács Antal, Szakcsi Lakatos Béla, a Romano Drom tagjai és számos táncos.

 

A zenés roma sorsjátékban Somnakaj, a szabadszellemű, tehetséges lány alakja szimbolizálja a roma kultúrában és történelemben fontos szerepet betöltő szabadság iránti vágyat, a korlátok közé nem szorítható tehetséget és egyéniséget. Az előadás koncert és színház, tánc és irodalom, tradicionális képzőművészet, hagyományőrzés és modern formák találkozása.

 

A darabban az ősi tradíciókat tükröző dalok mellett megjelennek a 21. század hatásait is magukban foglaló új alkotó formációk, stílusbeli újítások, átdolgozások. Az autentikus roma népdalok tradicionális formában és modern átiratban egyaránt elhangzanak.

A mostani lesz az első olyan színházi előadás, amely környezetvédelmi projektet is támogat: a szervezők a jegybevételből fákat vásárolnak, ezeket a Somnakaj alkotói és művészei a közönséggel együtt ültetik el.

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek