Pannonhírnök
Keresés
Close this search box.

Vízelvezető rendszerek épülnek Tolna megyei településeken

Közel hét kilométernyi burkolt meder készült.

Vízelvezető rendszer épül a Tolna megyei Kakasdon és Csikóstőttősön a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatásával, Decsen befejeződött a csapadékvíz-elvezetés kiépítése – közölte a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal az MTI-vel.

Kakasdon 138 millió forintos TOP-forrásból 558 méternyi burkolt meder készül el – írták. A most kezdődő munka a harmadik vízelvezetési projekt az utóbbi évtizedben az 1600 lakosú településen. Schellné Simcsik Orsolya (független) polgármester az MTI-nek elmondta, hogy a községben legutoljára 2010-ben okozott a nagy mennyiségű csapadék jelentős károkat. A beruházás szeptember végéig fejeződik be.

Csikóstőttősön szintén 2010-ben volt nagyobb árvíz, amikor a megáradt Hábi-árok és Baranya-csatorna miatt 50 embernek kellett elhagynia otthonát. A 780 lakosú településen 2012-ben 147 millió forintból három kilométernyi vízelvezetőt építettek, most 195 millió forintos TOP-támogatásból mintegy két kilométer vízelvezető készül el december végéig, amely a Hábi-csatornába vezeti a csapadékot.

Decsen a 381 millió forintos támogatással és 6 millió forintos önkormányzati hozzájárulással kiépült vízelvezető rendszer 3534 méter nyílt földárkos, 736 méter burkolt, 1480 méter zárt csatornaszakaszt és átemelő szivattyút foglal magában. A hálózat a település alatt húzódó Tabáni-árokba, illetve a Dobornya-csatornába vezeti a vizet.

 

Hazai Tükör | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook 

MEGOSZTÁS
Facebook
Twitter
LinkedIn
További cikkek