A „Muzsikáló esték a Csodamalomban” sorozat keretében adott nagysikerű koncertet Miskolcon a művésznő, akivel a fellépés után beszélgettünk.
Vona Ildikó: A hegedű hogy bírja ezt a rekkenő hőséget?
Illényi Katica: Idáig nagyon jól, nem volt vele semmi baj. A hegedű a párát nem bírja, sőt igazából semmilyen víz nem érheti, mert tönkremegy azonnal. Kicsit féltem, hogy mi lesz, amikor odakint esni kezdett az eső, de gyorsan bejöttünk a szabadtéri színpadról a koncertterembe, és így már jó.
– Bemutattál egy különleges elektromos hangszert. Mit kell tudni róla?
– Szokásom, hogy minden darabot, amit tanulok, megnézek sok előadótól. Így találtam rá a thereminre. Láttam, amint egy idős hölgy a kezét mozgatja és először azt hittem, csak énekel, de aztán rájöttem, az ő korában már nem lehet ilyen magasságban énekelni. A felvétel végén ki volt írva: theremin, persze azonnal rákerestem az interneten. Már aznap éjjel nem aludtam egy percet sem, annyira magával ragadott a téma. Nagyon hasonlít a hegedűhöz és az énekhez, és mivel mind a kettőt csinálom, azt mondtam: ezt ki kell próbálnom. Senkit nem találtam Magyarországon, aki tudna ilyenen játszani, de valaki ajánlott egy hangszerboltot, ahol van egy kiállított darab. Megvenni ugyan nem lehetett, de kipróbálni igen és az üzleten keresztül lehetőség volt ezt Amerikából megrendelni. Egy hónapot kellett várni, mire megérkezett. Újonnan vettem, ez nem eredeti példány. A kezdeti thereminek inkább kis szekrénykére hasonlítottak, kinézetre olyanok voltak, mint egy doboz négy lábbal.
– Ezt tartják a legelső elektromos hangszernek. Mennyire érzékeny az áramingadozásra?
– Nagyon. Ez a hangszer mindenre érzékeny. Két éve gyakorlok rajta rendszeresen és még mindig van olyan tulajdonsága, amit nem ismerek. Most odakint rekkenő hőség van, de ha hirtelen beállna a zimankós téli hideg, akkor nagy valószínűséggel bizonyos hangok eltűnnének róla. Elállítódik valahogy az elektronikája, és olyankor szét kell szedni és újrahangolni.
– Hangolni, mint a hegedűt?
– Igen, de ezt egyedül nem tudom megcsinálni. Mivel itthon nincs szakértője ennek a hangszernek, ki kell telefonálni Franciaországba. Ott él egy theremin „guru”, aki ért hozzá és skype-on keresztül segítséget tud nyújtani a hangoláshoz. Nagyon izgultam az előbb, amikor a szabadtéri színpadon próbáltunk és jött a nagy zuhé. Ugyan le volt takarva, de féltem, hogy esetleg elállítódott. Vannak még meglepetések, amiket képes okozni. Nagyon nehezen adja meg magát. Fantasztikus találmány, a Csodák Palotában is van belőle egy kiállítási darab. Én azonnal beleszerettem, ahogy kipróbáltam.
– Elektromos hegedűt is használsz időnként. Az miben más, mint az akusztikus?
– Akkor szoktam elektromos hegedűn játszani, ha olyan zenekarral lépek fel, ahol csupa elektromos hangszer van és óriási a hangerő. Egy akusztikus hangszert képtelenség úgy behangosítani, hogy ne gerjedjen, de az elektromos esetében bármilyen hangerőt lehet adni. Igazából az a fajta érzékenysége, amivel egy akusztikus hegedű rendelkezik, nagyon elmarad a hagyományos mögött és eléggé „orrhangon” szól, viszont rendkívül praktikus. Mondjuk dixieland zenekarnál – ahol harsonák, trombiták vannak – fogom az elektromos hegedűt, klasszikust azonban soha nem játszanék rajta.
– Improvizálni milyen mértékben lehet egy-egy koncerten?
– Az partnerfüggő. Itt most Bundzik István volt a zongorakísérőm, és vele például a legjobb muzsikálások mindig akkor vannak, amikor koncert előtt kipróbáljuk a mikrofonokat. Olyankor nem repertoárszámot gyakorlunk, hanem én játszom valamit, amihez ő azonnal adja az akkordokat, vagy valamilyen dallamot, amire ráhegedülök. Annyira jó dolgok szoktak kisülni belőle, hogy mondtam neki: csináljunk már egyszer egy olyan koncertet, ahol semmit nem beszélünk meg előre. Ő erre alkalmas lenne. Én klasszikus iskolákat végeztem és hosszú évekbe telt mire megtanultam ezt a fajta lazaságot, de nagyon vágytam rá. Valahogy fél muzsikusnak éreztem magam addig, amíg nem tudtam improvizálni. Egyébként a koncerteken is igyekszem olyan helyzeteket teremteni, ahol szabadjára engedhetem a fantáziámat.
– Hogyan nehezebb játszani? Nagyzenekarral, vagy zongorakísérettel?
– Másfajta koncentrációt igényel. Nagyzenekarnál nem lehet improvizálni, mert óriási a „borulásveszély”. Köztem és a zenészek között ott van a karmester, aki engem figyel, teljesen rám hangolódik és átadja azt a zenekarnak. Ott borzasztóan kell koncentrálni, az egy hatalmas nagy csapatjáték. Abban pont az szép, hogy minden egyes személy egy külön individuum- más temperamentummal-, ugyanakkor egyféleképpen kell megszólaltatni a zenét. Itt pedig, amikor duóban játszunk, ketten vagyunk és megyünk egymás után. Ez másfajta játék.
– Zenészcsaládból származol, de befolyásolta ez a pályádat? Engedték volna a szülők, hogy ne muzsikus legyél, hanem valami más?
– Engedték volna, de nagyon rá voltam téve erre az útra. Kötelező volt zenélni. Amikor zeneakadémista voltam, akkor találtam ki, hogy szeretnék énekelni, táncolni, és elmentem a Színművészetire felvételizni. Fred Astaire, Gene Kelly a mai napig nagy kedvenceim. Elkezdtem táncolni, meg énekelni, és édesapám azt mondta, hogy csinálhatom, amit szeretnék, de legyen meg a diplomám.
– A hegedűre hogyan esett a választás?
– Apu hegedűs volt az Operaházban és minden gyerekét ő tanította otthon – négyen vagyunk-, és nagyon korán kezdtük, három és fél évesen. Én már nem is emlékszem azokra az időkre, hogy ne hegedültem volna. A családi háttér, meg a szülők gondolkodása meghatározó. Mindent az dönt el, az ember milyen családba születik, milyen nevelést kap. És igen, befolyásolta a pályaválasztásomat az otthoni közeg.
– A koncertekre mi alapján válogatod a zenei anyagot?
– Szerencsés helyzetben vagyok, mert azt játszhatom, amit szeretek. Igyekszem folyamatosan szélesíteni a repertoáromat, ami úgy alakul ki, hogy ami megtetszik, azt megtanulom. Számomra a dzsessz a legkedvesebb, de nem lehet mindig azt játszani, más műfajok is kellenek.
– Az itthoni fellépések mellett sok a külföldi is…
– Igen, nagyon sokat utazom. Nemrég jöttem haza Törökországból, voltam Lengyelországban, és valószínűleg Amerikában is lesz koncertem. Sok minden van szervezés alatt. Persze a theremin miatt is kell utazgatni: legutóbb Franciaországban jártam egy mesterkurzusom.
– Nyaralásra jut azért időd?
– Most éppen nyaralok. A Balatonnál vagyok pár napja, éppen az üdülést szakítottuk meg ezzel a ma esti koncerttel.
– Akkor köszönöm szépen az interjút, és jó pihenést kívánok!
